Az elnémultak / The Quiet Ones [2014]

A legrosszabb filmek vélemény írás szempontjából, amelyek teljes közönnyel találnak be az embernél. Se nem jó, de nem is bántóan rossz, inkább csak: semmilyen. Na jó, Az elnémultak igazi baja, hogy unalmas.


A legnagyobb erénye egyben a saját sírjának megásója is: nem próbál a jól bevált horror klisékkel operálni, mellőzi a jump scare elemeket, ez pedig valahol tényleg dicséretre méltó lenne, ám ezáltal mégis maga alatt vágta a fát, hiszen tényleg egy fájdalom nézni, ahogy vánszorog előre a cselekmény.

Cselekményt mondtam volna? Erős túlzás, hiszen pusztán arról van szó, hogy egy kísérletnek lehetünk tanúi: egy sötét erők által megszállt lányt tanulmányoznak hőseink, mindent dokumentálva, egy erre a célra kialakított házban. De valóban megszállta valami a lányt, vagy csak mentálisan beteg? Szkeptikusok és a természetfeletti hívei is jelen vannak, és még ez is adhatna némi pluszt, de nem teszi.

Volt egy alapötlet, ez látszik, de sajnos az is, hogy az égvilágon semmit nem tudtak vele kezdeni. Horrornak egy cseppet sem félelmetes, a történet (vagy mi) egy hangyafasznyit sem érdekfeszítő. Tipikusan az a film, amelyből ha átalszol húsz percet, semmiről nem maradsz le. És ebben a mondatban egy cseppnyi túlzás sem volt.

Próbál némi fordulattal élni a vége felé, ám ez teljesen elhanyagolható lett volna. Megpendít olyan szálakat, amelyekkel aztán semmit sem kezd, nem futnak ki sehova. Utalgat dolgokra, de annyiban is hagyja őket. Néha, amikor azt hinnéd, hogy na majd most jól történni fog valami, akkor jól beetet, hiszen hamar rájössz, hogy pusztán minimális hűhó volt a semmiért.

Valami ilyesmi film Az elnémultak: ilyen hosszúnak is régen tűnt másfél óra. Szenvedés volt, a javából.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]