Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

The Babysitter [2017]

Az igazat megvallva voltak némi fenntartásaim a filmmel kapcsolatban, ennek oka nem titkoltan a rendező személye: McG. Már eleve ez a név, de ezt hagyjuk, inkább az eddigi munkái voltak azok, amelyek után nem kimondottan nézőcsalogató az, ha a rendezőnél McG nevét látjuk. Aztán jött a kellemes csalódás. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak két jó horror-komédiát nézhetünk a közelmúltban, ráadásul mindkét film központi témája a bébiszitterkedés - ez volt ugye a Better Watch Out.


És most itt a The Babysitter, amely még inkább rápakolt egy lapáttal: főhősünket, Cole-t, a fiatal srácot a szülei otthon hagyják, amíg ők hotel-terápiára mennek, hogy rendbe szedjék házasságukat. A fiú bébiszittere egyben a legjobb barátja is: Bee, a szőke, ügyeletes jócsaj az, aki megvédi a srácot az őt szivatóktól. Cole ugyanis az iskola örök céltáblája, de szerencsére mindig jön Bee, aki alaposan helyben hagyja a többieket. Ezen az estén azonban nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy eddig: Cole ugyanis olyat lát…

SOROZAT: Mr. Mercedes

Egy ohiói kisvárosban egy fagyos hajnalon tömegek állnak sorban még nyitás előtt, hogy bejussanak az állásinterjúra. Felvillannak a reflektorok, egy fehér Mercedes áll meg tőlük nem messze. Aztán a tömegbe hajt. Sok halott, köztük egy kisbaba, és még több sebesült. A tettest nem kapták el. Pár évvel később a nyomozást irányító hekus, Bill Hodges (Brendan Gleeson) már nyugdíjba vonult, éli unalmas életét. Egyik nap különös e-mailt kap. A feladó: MM. A gázoló az, Mr. Mercedes, aki ezek után egyre jobban rászáll rászáll emberünkre, akit a zsaruvér nem hagy tovább nyugodni.


A Mr. Mercedes nem a rejtélyre megy rá, hiszen már az első részben megtudjuk, kivel is van dolga Bill Hodges-nek: egy Brady Hartsfield nevű, lelkisérült srác. Piás anyjával él, aki pár pohár után szereti a kezét becsúsztatni fia nadrágjába. Brady egy műszaki áruházban dolgozik, kiváló munkaerő, ám időnként jégkrémes kocsiba pattan, hogy Hodges környékén árulja a fagyit. Ő az úgynevezett Mercis gyilkos, aki most újabb d…

A remény rabjai / The Shawshank Redemption [1994]

Nyilván piszok nagy sablon kikiáltani egy filmről, pláne A remény rabjairól, de a barátságot, valamint magát a reményt ennél jobban nem igazán ábrázolta mozgóképes anyag, sem előtte, sem utána. Tökéletes alkotás lenne? Merész dolog rábökni ezt bármelyik filmre, még akkor is, ha az a film töretlenül áll az első helyen az IMBd 250-es listájának élén.


Az biztos, hogy ezáltal ha nem is minden idők legjobb, de minden idők legnépszerűbb filmje. És ez nem véletlen. Láttam már kisebb koromban, tinédzser fejjel is párszor, és így, érettebb felfogással is újráztam néhányszor. Így volt ez a közelmúltban is. Hiába tudtam pontosan, mi fog történni, még így is maximálisan élveztem, a játékidő pedig pikkpakk elrepült. Amikor tényleg elég néhány pillanat, és máris "ott vagy" a filmben, egy másodpercre sem enged el, mert gondoskodik róla. Ahogyan arról is, hogy a végén még veled maradjon. Pedig megszámolni sem tudod, hányszor láttad.

Andy Dufresne (Tim Robbins) története, akit felesége és an…

Az elnémultak / The Quiet Ones [2014]

A legrosszabb filmek vélemény írás szempontjából, amelyek teljes közönnyel találnak be az embernél. Se nem jó, de nem is bántóan rossz, inkább csak: semmilyen. Na jó, Az elnémultak igazi baja, hogy unalmas.


A legnagyobb erénye egyben a saját sírjának megásója is: nem próbál a jól bevált horror klisékkel operálni, mellőzi a jump scare elemeket, ez pedig valahol tényleg dicséretre méltó lenne, ám ezáltal mégis maga alatt vágta a fát, hiszen tényleg egy fájdalom nézni, ahogy vánszorog előre a cselekmény.

Cselekményt mondtam volna? Erős túlzás, hiszen pusztán arról van szó, hogy egy kísérletnek lehetünk tanúi: egy sötét erők által megszállt lányt tanulmányoznak hőseink, mindent dokumentálva, egy erre a célra kialakított házban. De valóban megszállta valami a lányt, vagy csak mentálisan beteg? Szkeptikusok és a természetfeletti hívei is jelen vannak, és még ez is adhatna némi pluszt, de nem teszi.

Volt egy alapötlet, ez látszik, de sajnos az is, hogy az égvilágon semmit nem tudtak vele kez…

Better Watch Out [2016]

Horror-vígjátékok. Kemény műfaj, nem is vagyunk velük elkényeztetve, de időnként készül néhány jobb darab (Tucker and Dale vs. Evil, Behind the Mask: Rise of Leslie Vernon). A Better Watch Out szerencsére csak színesíti ezt a meglehetősen vékonyka repertoárt.


Nehéz erről a filmről írni, mert jómagam szinte semmit nem tudtam róla, ért is néhány meglepetés közben. Mert fordulatokban nem szegény, erről egy elég szépen és aprólékosan megírt forgatókönyv gondoskodik. Maradjunk annyiban, hogy home invasion filmről beszélünk, a jelentős része egy házban játszódik: a tizenkét éves fiúra öt évvel idősebb bébiszittere vigyáz karácsonykor, amíg a szülők távol vannak. Az este azonban nem várt fordulatokat vesz.

És ennyi: ennél többet ne olvass a sztoriról, de előzetest se nézz!

Bár nem a tipikus hangosan hahotázó humorral operál a Better Watch Out, mégis próbálja megtartani könnyed stílusát, miközben horrorból sincs hiány: így tökéletesen egyensúlyoz a két műfaj mezsgyéjén. Nem hozza rád a frászt,…

I LOVE YOU, DADDY előzetes: Louis C.K. új filmje

Témáját tekintve kicsit érdekes az időzítés, de nyilván a véletlen műve. Louis C.K. új filmjében a lányát próbálja megóvni egy idős filmrendezőtől, akibe az beleszeretett. A Torontói Filmfesztiválon már debütált, illetve pont a napokban kezdték limitáltan vetíteni Amerikában. Ennek apropójából jött ki egy előzetes a filmhez, amelyben Lous az írói/rendezői teendők mellett a főszerepet is magára vállalta.

Hóember / The Snowman [2017]

Harry Hole (Michael Fassbender), az oslói rendőrség különc nyomozójaként tengeti mindennapjait. Egy nap különös levelet kap, alján egy hóember rajzzal. Hamarosan gyilkosság történik, a tett helyszínén pedig hóembert építettek. Lassan körvonalazódik, hogy a rejtélyes gyilkos mindig akkor támad, amikor leesik az első hó. És minden alkalommal épít egy hóembert.


Jo Nesbø híres regényének filmváltozatát nagy várakozás előzte meg. Skandináv krimi, amit én személy szerint nem kicsit szoktam szeretni, ráadásul ránk fért már valami ebből a kategóriából, valljuk be! Vegytiszta nyomozós sztori, remélhetőleg mindenféle sallang nélkül.

Nos, a Hóember jött, látott, de sajnos nagyon csúnyán elolvadt. Hiába kaptunk ütős előzetest, a filmet úgy tudnám leginkább jellemezni, hogy az idei Lány a vonaton. Ott is megadtuk a bizalmát előre, ám végül a legkeserűbb szájízzel sikerült elhagyni a mozitermet. A legnagyobb baj ugyanis, hogy a film egyáltalán nem közönségbarát. Lassú, széteső, de a legtalálóbb jel…

Trancsírák / Tucker and Dale vs. Evil [2010]

Tucker és Dale, a két igazi, vérbeli redneck figura csak egy csendes hétvégét szeretne eltölteni egy erdei házikóban, ám nyugalmukat megzavarják az egyetemista fiatalok, akik nagyon félreértik a helyzetet. Miután a duó kimenekíti a vízbe zuhant, eszméletlen lánytársukat, és magukkal viszik, hogy ápolgassák, a csapat megvan róla győződve, hogy Tuckerék elrabolták őt. Ahogy próbálják kiszabadítani, véletlen halálesetek történnek, a gyanú pedig mindig Tuckerre és Dale-re terelődik.


Erdei faház, redneck helybéliek, illetve a frissen érkezett, bulizni vágyó fiatalok, akik sorban hullanak el. A slasher horror tipikus sablonjai ezek, az ember pedig többnyire fejvesztve (na nem úgy fejvesztve) menekül, ha ezzel a koncepcióval találkozik, ami nem is csoda: jóformán már mindent kipréseltek (na nem úgy kipréseltek) a műfajból, amit csak lehetett.

A Tucker and Dale vs. Evil pedig alaposan kiforgatja ezeket a sablonokat.

Szegény szerencsétlen Tucker és Dale csak rosszkor volt rossz helyen. Ábrázatu…

Berlin Syndrome [2017]

Clare Ausztráliából érkezik Berlinbe, amolyan felfedező úton van, keresi a helyét a világban. Itt ismerkedik meg a tanárként dolgozó Andivel, akivel eltöltenek egy meghitt éjszakát. Másnap a lány arra ébred a férfi lakásán, hogy az ajtó zárva. Dolgozni ment, kulcs sehol. Clare első nap még nem gyanít semmit, de nem kell sok idő, hogy leessen neki: Andi fogva tartja őt. SIM-kártyáját is kivette a telefonjából, és esze ágában sincs elengedni a lányt.


A film címe egyértelműen a Stockholm-szindrómára utal, arra a helyzetre, amikor az áldozat szimpatizálni kezd fogvatartójával. Cate Shortland filmje egy nagyon depresszív hangulatú thriller és dráma egyvelege, amely a maga komótos módján csepeg ugyan, de kissé meditatív hangvétele miatt mégis leköti az embert - már aki vevő erre a megközelítésre.

Bár lefut néhány kötelező kört, de ezek tényleg csak a szigorúan kötelező körök a cselekmény szempontjából, ám ezeken felül nem esik bele a klisék csapdájába. Szerencsére. Pedig ha ez az ötlet ross…

Az utolsó Jedik utolsó előzetese

Nagy badabumm lesz, az már biztos! De vajon Rian Johnson felnőtt a feladathoz? December közepén meglátjuk.

Halálsoron / The Green Mile [1999]

Ha megkérdezel bárkit, mi a három kedvenc King adaptációja, a felsoroltak között szinte biztosan ott lesz a Halálsoron. És ez nem véletlen: az író legjobban sikerült darabjai filmen azok, amelyek nem a thriller vagy a horror útján járnak. Hiába volt nemrég egy ütős It, nálam A remény rabjai - Állj mellém! - Halálsoron hármas viszi a prímet még mindig.

Ebből kettőt Frank Darabont jegyez (jelen filmünket is, sőt, a szintén jól sikerült The Mist is az ő keze munkája), és nyilván a jó alapanyag is közrejátszott, mégis vitathatatlan tény, hogy ez az ő érdeme is.


A harmincas években járunk egy fegyházban, a halálsoron, ahol betekintést nyerhetünk az őrök mindennapjaiba. Ezeket a főleg egyhangú szolgálatokat fenekestül felforgatja egy újonnan érkezett rab, az óriásira nőtt fekete férfi, John Coffey, akit két kislány meggyilkolásának vádjával ítéltek halálra. A férfi látszólag a légynek sem tudná ártani, a különös események pedig a fegyőrökben is megkérdőjelezik Coffey bűnösségét.

Kár túlbony…

Nyers / Grave [2016]

A Nyers is azon filmek sorát gyarapítja, amelyekről előzetesen olyan híresztelések látták napvilágot, hogy milyen gyomorforgató, az emberek öklendezve hagyták el a mozitermet, és a többi. Van, amikor ez igazi, máskor egyszerűen csak marketing bullshit - a Nyers esetében ki-ki döntse el saját maga. Tény, hogy feszegeti a határokat, és párszor valóban a keze elé kaphat az, akinek gyenge a gyomra ehhez, de kissé túlzásnak érzem azt a parádét, amit köré csaptak.

A vegetáriánus Justine állatorvosi egyetemre megy, a gólya avató "ceremónián" azonban húst kell fogyasztania: nyers húst, vesét. Bele is megy, ám ezzel eluralkodik rajta valami. Igencsak ízleni kezd neki a hús, idővel pedig az emberhúst is megkóstolja.


Bár több helyen horrorként hivatkoznak a filmre, Julia Ducournau első, egész estés rendezésében a horror az alapkoncepcióban kimerül. Nincs borzongás, félelem, de főleg nincs jump scare: ennek oka, hogy a Nyers tulajdonképpen sokkal inkább egy felnövés-történet, mintsem ve…

Forog a Glass!

Hivatalosan is megerősítették, hogy elkezdték a Glass című film munkálatait. Erről M. Night Shyamalan biztosított minket, aki az alábbi képet posztolta Twitterére.


Mivel már nyílt titok, így nem fogok spoiler jelzést kirakni. Legutóbbi filmje, a Széttörve legutolsó perceiben szembesültünk azzal, hogy amit láttunk, az voltaképp nem más, mint egy korábbi (amúgy legjobb) mozijának, a Sebezhetetlennek folytatása. Ha nem is közvetlen folytatás, de felbukkant Bruce Willis, mint David Dunn, ezzel biztosítva minket, hogy a két film egy és ugyanazon világban játszódik.

Nem is kellett sokat várni: bejelentették a Glass című, harmadik filmet, amely egyértelműen Samuel L. Jackson karakterére utal a Sebezhetetlenből. Visszatér tehát az öreg Porcelán, jelen lesz Bruce Willis, ráadásul a James McAvoy által megformált, személyiségzavaros Kevin is felbukkan.

Ez lesz az a film, ahol a Sebezhetetlen és a Széttörve útjai összefutnak. Csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz elrontva, megtartja mindkét film…

Körök / Rings [2017] - Erre még a második rész is "köröket" ver

Előbb vagy utóbb minden horror franchise eléri a maga mélypontját. Rémálom az Elm utcában, Halloween, Hellraiser. A Körök esetében most Samara mélypontja is elérkezett.

Bár az első rész is egy remake, de azon kevés ázsiai horrorok amcsi átgondolása, amelyek valóban jól sikerültek. A második fejezettel már voltak gondok bőven, most viszont egészen más problémák merültek fel.


Képzeljünk el egy rakat nem túl lelkes, horrorhoz sem igazán értő, de annál nagyobb Kör-rajongó amatőr filmest, akik szép kis büdzsét kapnak, na meg szabad kezet: tessék, csináljátok, amit akartok, tiétek a sztori. Aztán leforgatnak egy mozit, és minden bizonnyal elégedetten dőlnek hátra, hiszen szerintük minden benne van, ami 'kör'.

Valami ilyen érzés fogott el a film közben: mint egy nagyon elcseszett fanfilm, csak normális költségvetéssel. Nem gagyi, nem néz ki rosszul, de egyszerűen borzasztó izzadság szaga van. Foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy meglegyen benne minden, ami esetleg egy rajongó igén…