Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2017

It's A Good Day To Die Hard

Nem kell örülni: a Die Hard: Year One projekt köszöni szépen, jól van. Nem halt el, nem söpörték le az asztalról, nincs elfelejtve! Pedig nagyon sok rajongó kikelt magából két évvel ezelőtt, amikor belengették, hogy tervben van a két szálon futó Die Hard-film.

A negyedik részt jegyző Len Wiseman erősítette meg a napokban, hogy lehet rá számítani, lesz Year One. A lényeg, hogy a történet két szálon fog futni: egyrészt a jelenben, amikor ugye John McClane már egy vén róka, és természetesen Bruce Willis is elvállalta a dolgot. A másik sztori a múltban játszódik, ahol a fiatal McClane-t láthatjuk.

Értelme van? Nem sok. Nekünk, rajongóknak nem igazán. De megvan ám a mögöttes szándék: ezzel próbálják úgymond átadni a stafétát, hiszen ha bejön, akkor érkeznek meg további filmek a fiatal John McClane kalandjaival. Na ennek aztán még annyi értelme sincs.

Szóval itt tart most a projekt. Egyelőre még nem tudni, ki bújik majd a fiatal John bőrébe, mindenesetre fel lesz adva neki a lecke.

Az ötödi…

ANNIHILATION előzetes: Érdekes sci-fi az Ex Machina készítőjétől

Az Ex Machinát író/rendező Alex Garland hozza el nekünk jövő februárban Jeff VanderMeer - Déli Vidék sci-fi trilógiájának első kötetét filmen. Az Expedíció című darabban egy bizonyos X-térséget próbálnak felderíteni, amit megszállt valami. Érdekes sci-fi? Nagyon úgy tűnik, várólistára is került azonnal!

A Ghost Story [2017]

Elég komoly várakozás előzte meg az A Ghost Story-t, hiszen nem egy szokványos szellemes cselekményt ígért. Ezt be is tartotta: a film nem horror, bár aki csak egy posztert látott előzőleg, az könnyen azt hiheti.

Mégis, akkor miről is van szó?


Adva van egy páros, Casey Affleck és Rooney Mara, akik együtt élnek egy házban. A férfi meghal, ám szellemként visszatér (egy klasszikus, már-már gyermeteg megoldással: fehér lepedővel leterítve), és külső szemlélőként nézi, hogyan változnak a dolgok azután, hogy ő eltávozott az élők sorából.

Nagyon nehéz belőni az A Ghost Story műfaját: romantika, de főleg dráma az, amely keveredik a természetfelettivel. Mindez egy nagyon is csalogató koktélt eredményez, ám tessék felkészülni, hogy ez a film nagyon, de nagyon feszegeti a határokat. Hosszú, elnyújtott snittek, van, hogy a végletekig feszítik a húrt. Ha van nyugodt, sehova nem siető film, akkor íme, az A Ghost Story megnyerte ezt a díjat. Mindez csak eleinte lehet zavaró, például amikor a gyászol…

Sorvadj el! / Thinner [1996]

Cigánykaraván érkezik a kisvárosba. A súlyproblémákkal küszködő helyi ügyvéd, Billy Halleck egyik este figyelmetlenségből halálra gázolja egyiküket. Miután felmentik, a társulat feje átkot szór a férfi fejére: "sorvadj el!" - mondja neki. A közel 300 fontot nyomó Billy innentől kezdve vészes fogyásnak indul. Hiába eszik féktelenül, képtelen utolérni magát: a súlya csak csökken és csökken.


Stephen King annak idején próbálkozott álnéven írni: többek között A hosszú menetelés, vagy A menekülő ember is Richard Bachman néven íródott. A Sorvadj el! volt a fordulópont, ugyanis itt buktatták le, és jöttek rá, hogy Bachman és King valójában egy és ugyanaz a személy. Miután ez kiderült, a regény eladásai megnőttek, ám az író nem utoljára használta ezt az álnevet.

A Sorvadj el! szintén egy olyan film, amelyhez nagyon régi emlékek fűződnek részemről. Aki olvassa a blogot, az emlékezhet pár olyan bejegyzésre, ahol emlegettem azokat a vhs-időket, amikor porbafingóként  éjjelente horrorfil…

Zanzásitva: Egy kutya négy élete / A Dog's Purpose [2017]

Igen, tudom, hogy az eredeti regénynek is ez a lényege, és ez adja az egész gerincét, de engem a film közben egyszerűen kicsinált, hogy hallhattuk a kutya belső gondolatait. Tudtam, mire vállalkozom, mibe ugrok fejest, de nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarni fog. A sztori középpontjában egy folyamatosan újjászülető kutya áll, akinek négy életét (ha kukacoskodni akarnék, akkor ötöt) követhetjük végig. Lényegében nem egy agysebészet: habkönnyű, családi kutyás film, amely egyszerre cuki, és egyszerre felejthető a maga felszínes drámájával. Egynek elmegy, de nem ez lesz az új Hacsi, sem az új Marley. Nem árt senkinek, könnyen lecsúszik, viszont semmi különlegeset nem nyújt.


Éterbe áztatott amerikai álom

Vannak filmek, amelyek egyeseknél klasszikus számba mennek, míg mások végig sem bírják nézni. No, a Félelem és reszketés Las Vegasban talán a legjobb példája ennek a skatulyázásnak. Terry Gilliam filmje Hunter S. Thompson regénye alapján készült, amelyben az író/újságíró a saját élményei alapján dolgozott.

Az ember, aki ügyvédjével azért ment Vegasba, hogy cikket írjon egy motorversenyről, de annyi kábítószer volt náluk, hogy inkább kipróbálták mind, az amerikai álom megtalálásának reményében. Mindezt a hetvenes évek elején.


Nehéz erről a filmről írni, mert lényegében nem is egy hétköznapi értelemben vett film, inkább egy lenyomat egy korszakról, egy trip, egy gátlástalan ámokfutás. Fű, meszkalin, kokain, éter, minden amit el tudsz képzelni. Tiszta pillanatok hiányában Raoul Duke és Dr. Gonzo felforgatja az amúgy sem békés Vegast, mi pedig az ő szemükön keresztül láthatjuk, mit művelnek, amíg folyamatosan szinten tartják magukat a különféle szerekkel. Látomások, hallucinációk: denevér…

Adásszünet

Sziasztok!

Az a nagy helyzet, hogy az elkövetkezendő napokban nem fog frissülni a blog. Ennek oka egy megkésett nyaralás (tényleg, akkor ez most "őszelés"?). Szóval kicsit eltűnök a térképről, de nem akartam szó nélkül, úgyhogy álljon itt ez a bejegyzés addig, amíg nem jelentkezem. Aki nem tette, az addig nézzen It-et!

Majd jövök.

Cerka


Az / It [2017]

A Vesztesek Klubja. Ilyen-olyan okból kiszorított, kamasz éveik küszöbén álló fiatalok. Bőrszín, vallás, valamilyen fogyatékosság, esetleg egy rossz pletyka. Most azonban össze kell fogniuk, csak magukra számíthatnak, hiszen egy magát bohócnak álcázó entitás bukkant fel Derry városában: Pennywise-t a félelem élteti, és gyerekeket eszik.


Stephen King talán legismertebb művére ráfért már egy alapos vérfrissítés. Szeretem ugyan az 1990-es tévéfilmet, de nagyon szenved az alacsony költségvetés hibáitól. És most itt van, megkaptuk. Elképesztő hype övezte a filmet, tettek is róla a marketingesek, hogy az emberek beszéljenek róla. Egyik előzetes durvább volt, mint a másik, tényleg úgy tűnt, hogy az év horrorjával lesz dolgunk.

Bár Andy Muschietti nem volt egy jó előjel, hiszen legutóbb a Mama című, közepes horrort szállította, de megnyugodhatunk: az Az végül igencsak jól sikerült. Ehhez persze kellett egy alapanyag is (amelyet nem olvastam), de ugye az nem minden, simán elhasalhatott volna a…

Halloween H20 - 20 évvel később / Halloween H20: 20 Years Later [1998]

Random horrorokkal vigyázni! A múltkor kellett valami agyatlan másfél óra a fejemnek, és már nem is tudom honnan ugrott be, hogy anno, viszonylag új filmként, meg az HBO-n láttam a Halloween H20 - 20 évvel később című részt, és olyan halvány emlékem volt róla, hogy nem is annyira rossz. Az ilyen halvány emlékek általában rosszul sülnek el, így történt most is: az agyatlan másfél órát megkaptam, de nem olyan értelemben, ahogy azt szerettem volna.

A történet szerint eltelt húsz év, Michael Myers pedig visszatér és gyilkol. Oké, ez várható volt, nem is vártam többet. A nyitó jelenet még fel is csigázott, mert tényleg meghozza a hangulatot, de ami utána jön, azt nyugodt szívvel le lehet húzni a budin.

Tulajdonképpen minden olyan védjegyet magán képvisel, amely miatt nem szereti valaki a slasher horrorokat. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy nekem ez a gyengém, amolyan guilty pleasure, bűnös élvezet, ha úgy tetszik, de a H20 (húsz, nem víz) hiába pörög, hiába nem unalmas, egész egyszerűe…

GERALD'S GAME előzetes: Még egy Stephen King adaptáció!

Itthon Bilincsben címmel jelent meg Stephen King könyve, amelyből készült a film készült. Főszereplője egy megkötözött nő: férje kötözte meg szex előtt, ám a férfi szívrohamot kapott. A rendező az a Mike Flanagan, aki az Oculus-t, a Hush-t, illetve az Ouija második fejezetét is letette az asztalra - csupa korrekt horror, reméljük, hogy ezzel a King-feldolgozással is elboldogul. Szeptember végén kiderül. A dolog pikantériája, hogy az eredeti regény egy ponton, egy bizonyos kulcsjelenetben találkozik egy másik King könyvvel, méghozzá a Doloresszel. Nem tudni, a filmben lesz-e rá utalás, mindenesetre érdekes lenne.

THE LODGERS előzetes: Egy gótikus horror jöhet?

Kevés gótikus, vagy legalábbis gótikus hangvételű horror születik, ám a hónapban érkezik Brian O'Malley rendezésében a The Lodgers. A téma sokakat elrettenthet: a természetfeletti. Egy ikerpárról szól, az 1920-as években, egy szellemek által megszállt házban, emiatt pedig három szabály szerint kell élniük: nem engedhetnek be senkit, éjjelente az ágyban kell maradniuk, illetve ha egyikük úgy dönt, megszökik, akkor a másikkal történne ez és az.

It Comes At Night [2017]

Minket átvertek. Az It Comes At Night előzetese alapján valami egészen hátborzongató élményre lehetett számítani, olyanra, amely nem feltétlenül az olcsó jump scare elemekkel fogja a frászt hozni a nézőre, hanem valami pokolian félelmetes horrort kapunk. Don't panic, nincs jump scare, sem elcsépelt megoldások, de nem is horrorfilmet láttunk, az már egyszer biztos. Pontosítok: a horror nagyon felszínesen van jelen, de még így is merőben más élménnyel lettünk gazdagabbak, mint amire a trailer alapján besaccoltuk az A24 (Green Room, The Vvitch) új filmjét.


A nyitó jelenet azért ad okot a bizakodásra: egy finoman szólva is rossz állapotban lévő, idős férfit láthatunk, akit vője kénytelen lelőni, majd tetemét elégetni az erdőben. Az erdőben, ahova gázmaszk nélkül nem ajánlott kimenni. Az öreg ugyanis beteg volt, megkapta azt a kórt, amelyre az egész film épül. Majd láthatjuk a családot, apa, anya és 17 éves gyerekük. Bepillantást nyerhetünk nem éppen kényelmes életükbe, az erdő közepén…

View Askewniverse: Shop-stop 2 / Clerks II [2006]

Dante és Randall munkahelye porig égett, így váltaniuk kell, ezúttal egy gyorsétteremben vállalnak melót (igen, abban a gyorsétteremben, amelyik már néhány korábbi filmben is feltűnt). Eltelik egy kis idő, Dante nősülés előtt áll, illetve az utolsó munkanapját tölti, mielőtt elköltözik. Ez a nap viszont egészen más lesz, mint a többi.



Nem volt kérdés, hogy Kevin Smith idővel visszatér a gyökerekhez, első, azóta klasszikussá vált, alacsony költségvetésű filmjét folytatta. Természetesen hatalmas várakozás előzte meg anno, hiszen régi ismerőseink újra visszaköszönnek, bár valljuk be, nekünk magyaroknak bőven elég volt Jay és Néma Bob jelenléte. A Clerks második részével viszont vannak bajok, noha nem kirívóak, de már messze nincs meg az az elán, amely 1994-ben olyan igazi szeretet-projektet varázsolt a Clerks első fejezetéből.

Ennek oka elsősorban, hogy Smith is sokat változott az évek alatt, hiába csinált jó filmeket, kicsit már elfelejtette, honnan is jött. Persze ilyen előélettel hüly…

Cujo [1983]

Stephen King sötét víziói az évtizedek során megannyi területet érintettek, legyen szó életre kelt autóról, farkasemberről, önmagát bohócnak álcázó entitásról, vagy épp szellemekről egy mindentől elzárt hotelben. Fantáziája kimeríthetetlen, legalábbis egy időben annak tűnt: a nyolcvanas években, amikor fénykorát élte. Ekkor jelent meg a Cujo is, amelyben az "ember legjobb barátja" mondást fordítja ki önmagából.


Mert mi van akkor, ha a hűséges, barátságos házi kedvenced egyszer csak ellened fordul? A kutyád, akivel kölcsönös volt a bizalom, most egy veszedelmes szörnyeteggé válik?

Cujo, a jámbor bernáthegyi azt teszi, amit mindig: nyulat kerget a mezőn. Ám ezúttal ennek a játéknak rossz vége lesz: egy odúba dugja fejét, egy denevér pedig megmarja az orrát. Cujo veszett lesz, szépen, lassan átalakul: a szelíd jószág már csak a múlt, egy vérengző fenevad lesz belőle.

A Cujo is olyan film, mint sok más, régi horror: annak idején sunyiban néztem meg, késő éjszaka fent maradtam, h…