3 éves a blog!

Ismét eltelt egy év és egyéb közhelyek... Viccet félretéve: a mai napon három éves a blog. Három éve, hogy a moziZoom oldalt bezártam (ezen okok miatt), és átpártoltam a sötét oldalra. Ez volt az első bejegyzés.


Ezúton köszönöm mindenkinek, aki olvas, valamilyen formában kedvelt, megosztott akár egy bejegyzést is. És persze köszönet minden filmes blogger kollégának, akivel jó kapcsolatot ápolok!

Ezzel a bejegyzéssel együtt összesen 901 poszt született a három év alatt. Ebből az elmúlt egy évben 263 íródott meg. Ez jóval több, mint az azt megelőző évben, akkor "csak" 192 poszt jelent meg.

A lelkesedésem nem hagyott alább, azt viszont muszáj megemlíteni, hogy az elmúlt időszakban elég komolyan csalódtam a filmes felhozatalban. Ezért - és részben azért is, mert a szabadidőm is kevesebb lett - erősen szelektálok, vagyis próbálok nem bele tenyerelni a szarba. Az ízlésem is sokat változott, nagyon kevés blockbuster érdekel, a Logannel pedig végérvényesen szakítottam a képregényes univerzummal. Ez már érett egy ideje, a Logan pedig baromi szép lezárása volt ennek az érának részemről. Nem, még az Infinity War sem érdekel.

Másrészt pedig elkezdtem megint olvasni, így számíthattok a továbbiakban is az "Olvastam"-rovat bejegyzéseire.

De mindezek ellenére a blog továbbra is zakatol tovább. Vannak kisebb-nagyobb ötleteim, szóval mindenképp pozitívan gondolok a következő évre.

Jöjjön most az elmúlt három év 10 legolvasottabb bejegyzése.

1. Top 10: Nyomozós filmek
2. Top 10 igaz történeten alapuló film
3. Itt a vége / This is the End [2013]
4. Büszkeség és bányászélet / Pride [2014]
5. Sunday NEWS #11
6. Need for Speed [2014]
7. Pet [2016] - Egy pszichopata naplója
9. Top 10: Kedvenc időutazós filmek
10. Ouija-filmek: Gyenge kezdés után erős folytatás
11. VAKFOLT előzetes - Egy magyar akciófilm!

Ezek pedig az eddigi dizájnok.


2014. július 4 - 2014. december 20.


2014. december 20 - 2016. május 3.


2016. május 3 - 2017. február 6.

És akkor ünnepeljünk!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]