View Askewniverse: Shop Stop / Clerks [1994]

"Kerüld a filmsulikat!" - tanácsolta Kevin Smith annak idején azoknak, akik wannabe filmrendezőként szeretnék tengetni életüket. 1994-et írunk, egy igazán üde színfolt ütötte fel a fejét a filmipar palettáján: a Clerks.


Egy amatőr, olcsó szkeccsfilm, amely alig néhány helyszínen játszódik, 99%-ban a humoros dialógusokra épít, miközben elmeséli egy vegyesbolti eladó, Dante egyetlen napját, akinek aznap bent sem kellett volna lennie. Kevin Smith, az azóta kultikussá vált páros, Jay és Néma Bob megteremtője, illetve Bob megformálója eladta képregény gyűjteményét, és meglehetősen zord körülmények közt forgatta le első filmjét.

Kezdve azzal, hogy az egész produkció fekete-fehér, mert az igazat megvallva csak erre volt pénz. De nem csak itt ütközik ki az olcsóság: a színészek amatőrök, teljesítményük szinte meg sem üti a szintet. Ezt sikerült kozmetikázni a szájukba adott mondatokkal, amelyek az alpári humoron át a Star Wars-os filózgatásokon keresztül nagyon sok mindenre kiterjednek. Ha ez nem lenne elég, Smith és csapata a vegyesboltban játszódó jeleneteket csak éjszaka forgathatta: nappal ott dolgozott, zárás után megkapták a helyet, de tekintettel arra, hogy a film javarészt nappal játszódik, muszáj volt kiokoskodni, hogy ez ne legyen feltűnő: a film elejére ezért került az a bizonyos geg, hogy valaki rágót ragasztott a lakatba, így a rolónak muszáj lent lennie.


Smith a munkálatok ideje alatt napi egy órákat aludt, hiszen nappal munka volt a boltban, éjjel pedig forgattak. Talán még ő maga sem gondolta volna, hogy milyen karrier elé néz. Bár egy rémálom volt összehozni a filmet, a végeredmény magáért beszél: egy jobbára életszagú szösszenet. ahol nincs amerikai kertvárosban élő család álommunkával. Hétköznapi eladók, akik szarért-húgyért dolgoznak, utálják, amit csinálnak, de kitartanak, mert hát ki kell tartani.

Ennek a rétegnek egy szeletébe engedett bepillantást Smith, és hiába a kiütköző olcsóságok, nagyon hamar azon kapod magad, hogy ezek a karakterek nem pusztán a film szereplői, akiket nézel, hanem szinte a haverjaid. Vagy legalábbis szeretnéd, ha Dante és Randall valahol a közeledben lakna, esetleg egy boltot, vagy videótékát üzemeltetne. A Clerks nem a jól bejárt utat követi: nincs eleje-közepe-vége, nincs katarzis, csak egy nagyon elcseszett nap, idióta vevőkkel, mert ugye a vevők mindig, minden esetben idióták.

Kevin Smith ezzel a filmjével nem csak karrierjét robbantotta be, de megteremtette saját filmes univerzumát, amelynek darabjai itt és ott, szorosan vagy csak gyengén, de kötődnek egymáshoz. A Clerks pedig mind a mai napig megállja a helyét, noha bőven a helyén kell kezelni, de mindenképp egy olyan dolog kezdete volt, amely azóta a popkultúra szerves része lett.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Stephen King: Az / It [1990]