A sebezhetetlen / Unbreakable [2000] - A legjobb szuperhősfilm
Hosszú, hosszú bejegyzést lehetne írni M. Night Shyamalan munkásságáról, de álljunk meg egy ponton: talán a legfontosabb ponton döcögős karrierjén belül. Nem azt mondom, hogy felejtsd el a Hatodik érzéket, mert az is bőven megéri a pénzét, de Shyamalan legjobb filmjét nem a halottakat látó kisfiú történetével tette le az asztalra, hanem David Dunn-nal, aki, ahogy a cím is mondja: sebezhetetlen.
Történik egy vonatbaleset: két ember kivételével mindenki életét veszti. Az egyik túlélőt hajszálak választják el a haláltól, míg a másik David Dunn (Bruce Willis), akinek semmi baja. Egyetlen karcolás sem. David végig gondolja életét: soha sem volt táppénzen, soha sem volt beteg, egyedül a víztől irtózik. Felkeresi őt a ritka betegségben szenvedő Elijah Price (Samuel L. Jackson), akinek életét a képregények, a szuperhősök jelentik, hiszen állapota miatt szinte minden egyes lépéssel vigyáznia kell, csontjainak ugyanis nem kell erős ütés ahhoz, hogy darabokra törjenek.
A nem szokványos, de annál minőségibb szuperhősfilm, amelyből több is készülhetne, hasonló minőségben és elánnal. Nincsenek gigászi harcok, szó sincs erről: mindössze egy ember, aki ráébred képességére, számot vet életével, teljesen hétköznapi szinten ismeri fel ezt az erőt, amellyel rendelkezik, és próbálja valami nemes célra használni. És nem, még mindig nem úgy, ahogy azt egy cukormázas zupahíró moziban megszokhattuk.
Ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy realista, de valahol mégis egy abszolút hiteles megközelítéssel állt elő Shyamalan. A valóságban is valahogy így nézne ki mindez. Lassú, ám korántsem unalmas tempóban bontakozik ki a történet, amelyhez a jól bevált helyszín, Philadelphia szolgáltatja a hangulat egy részét. Arról nem is beszélve, hogy Bruce Willis kevés filmben ugyan, de itt nagyon is bebizonyítja, hogy nem csak egy faarcú, flegma John McClane. Ha akarja (tény és való: mostanság már kicsit sem erőlködik) tudja, mi fán terem a színészet. Szinte végig kint ül az arcán a rettegés, a kétség attól a valamitől, amely most örökre megváltoztatja az életét.
Az azóta "shyamalani fordulat"-nak becézett csattanó pedig itt sem maradhat el, noha nem olyan erős, mint azt egy Hatodik érzékben, vagy a pár évvel ezelőtti Visit-ben tette, de elég hatásos annak, aki először látja a filmet. Így lesz a Sebezhetetlen egy olyan alkotás, amely most is mesterműnek minősíthető. Főleg ebben a szuperhős cunamiban, amikor minden oldalról ontják ránk a különleges képességű alakokat úgy, hogy követni sem tudjuk. És akkor kell előkapni a Sebezhetetlent, hogy rájöjjünk: így is lehet.
Történik egy vonatbaleset: két ember kivételével mindenki életét veszti. Az egyik túlélőt hajszálak választják el a haláltól, míg a másik David Dunn (Bruce Willis), akinek semmi baja. Egyetlen karcolás sem. David végig gondolja életét: soha sem volt táppénzen, soha sem volt beteg, egyedül a víztől irtózik. Felkeresi őt a ritka betegségben szenvedő Elijah Price (Samuel L. Jackson), akinek életét a képregények, a szuperhősök jelentik, hiszen állapota miatt szinte minden egyes lépéssel vigyáznia kell, csontjainak ugyanis nem kell erős ütés ahhoz, hogy darabokra törjenek.
A nem szokványos, de annál minőségibb szuperhősfilm, amelyből több is készülhetne, hasonló minőségben és elánnal. Nincsenek gigászi harcok, szó sincs erről: mindössze egy ember, aki ráébred képességére, számot vet életével, teljesen hétköznapi szinten ismeri fel ezt az erőt, amellyel rendelkezik, és próbálja valami nemes célra használni. És nem, még mindig nem úgy, ahogy azt egy cukormázas zupahíró moziban megszokhattuk.
Ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy realista, de valahol mégis egy abszolút hiteles megközelítéssel állt elő Shyamalan. A valóságban is valahogy így nézne ki mindez. Lassú, ám korántsem unalmas tempóban bontakozik ki a történet, amelyhez a jól bevált helyszín, Philadelphia szolgáltatja a hangulat egy részét. Arról nem is beszélve, hogy Bruce Willis kevés filmben ugyan, de itt nagyon is bebizonyítja, hogy nem csak egy faarcú, flegma John McClane. Ha akarja (tény és való: mostanság már kicsit sem erőlködik) tudja, mi fán terem a színészet. Szinte végig kint ül az arcán a rettegés, a kétség attól a valamitől, amely most örökre megváltoztatja az életét.
Az azóta "shyamalani fordulat"-nak becézett csattanó pedig itt sem maradhat el, noha nem olyan erős, mint azt egy Hatodik érzékben, vagy a pár évvel ezelőtti Visit-ben tette, de elég hatásos annak, aki először látja a filmet. Így lesz a Sebezhetetlen egy olyan alkotás, amely most is mesterműnek minősíthető. Főleg ebben a szuperhős cunamiban, amikor minden oldalról ontják ránk a különleges képességű alakokat úgy, hogy követni sem tudjuk. És akkor kell előkapni a Sebezhetetlent, hogy rájöjjünk: így is lehet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.