A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge [2016] - Pátosz és erőszakpornó!
Azért azt lássuk be: Mel Gibson még mindig nem egy szar rendező. Rendszerint, ha csinál valamit, annak híre van. Így volt ez a Fegyvertelen katona esetében is, amely Desmond Doss (Andrew Garfield) történetét mutatja be. Róla azt kell tudni, hogy a háború alatt egyszer sem fogott fegyvert, inkább, mint egy jó Forrest Gump, kimenekítette sérült társait a csatatérről.
Gibson nem csak a terepen mutatta be Desmond-ot, bepillantást nyerhetünk gyerekkorába, némi magyarázattal szolgálva arra, miért is ódzkodik attól, hogy bármiféle fegyvert a kezébe véve aprítsa az ellenséget. A játékidő első felében alaposan megismerhetjük a vallásos fiút, aki bár bevonul, de különcsége miatt nem lesz túl népszerű társai között.
Aztán valamikor a film félideje tájékán Gibson teljesen elszáll, ahogy szokott, ahogy azt tőle úgymond elvárjuk: beindul az erőszakpornó. De nem akárhogy. Aki nem egy másik bolygóról származik, és látott már Gibson rendezést, az pontosan tudja, miről beszélek. Végtagok repkednek, agyak fröccsennek, golyók csipkéznek ki embereket, vagy éppen gránát tép valakit darabokra. Mindezt a legcsekélyebb finomkodás nélkül, néha már túlontúl öncélúan: mintha a lassabbra vett, kissé visszafogott bevezetés csak a vihar előtti csend lett volna, hogy aztán az öreg Gibson, mint egy szobafogságból a játszótérre szabadult kiskölyök, mindent kipróbálhasson.
Nagyjából ezt éreztem, és bár sokszor esik át a ló túloldalára, mégsem tudtam róla levenni a szemem. Azon túl, hogy nem igazán spóroltak a művérrel, mégis elképesztő háborús jeleneteket rendezett nekünk, amelyeket még Andrew Garfield jelenléte sem volt képes elrontani. Pedig benne volt a pakliban, hiszen szegény sajnos (szerintem legalábbis) nem volt a legjobb választás erre - a pontosság kedvéért, én amúgy sem kedvelem a srácot, volt is bajom a film első felével.
Szóval Gibson papa elszabadult őrülettel tetézte meg az életrajzi film második fordulóját, és ebből még egy korrekt háborús mozi is kerekedhetett volna, ha nem öntötte volna nyakon az egészet egy kiadós pátosszal, giccsel. Utóbbi főleg a film záró képsoraira, valamint a vele járó szimbólumra érvényes, és ez egy elég csúnya vesszőparipája lett A fegyvertelen katonának. Persze megszokhattuk tőle, hogyha rendez valamit, az hiába jó, valami szépséghibája mindig van, olyan "gibsonosan" beleerőltetve. Itt is ugyanez a helyzet, pedig megkockáztatom, hogy a Ryan közlegény megmentése nyitójelenetét megalázó képsorokkal van dolgunk.
A fegyvertelen katona egyszerre kemény, egyszerre pátoszos, egyszerre jó és egyszerre gyenge. Minőséggel elkészített darab, amelyről tényleg lerí, hogy minden egyes másodperce ki van gondolva, de valahol mégsem tudtam teljességgel szeretni. Ja, és Vince Vaughn mekkora jutalomjátékot kapott, öröm volt nézni!
Gibson nem csak a terepen mutatta be Desmond-ot, bepillantást nyerhetünk gyerekkorába, némi magyarázattal szolgálva arra, miért is ódzkodik attól, hogy bármiféle fegyvert a kezébe véve aprítsa az ellenséget. A játékidő első felében alaposan megismerhetjük a vallásos fiút, aki bár bevonul, de különcsége miatt nem lesz túl népszerű társai között.
Aztán valamikor a film félideje tájékán Gibson teljesen elszáll, ahogy szokott, ahogy azt tőle úgymond elvárjuk: beindul az erőszakpornó. De nem akárhogy. Aki nem egy másik bolygóról származik, és látott már Gibson rendezést, az pontosan tudja, miről beszélek. Végtagok repkednek, agyak fröccsennek, golyók csipkéznek ki embereket, vagy éppen gránát tép valakit darabokra. Mindezt a legcsekélyebb finomkodás nélkül, néha már túlontúl öncélúan: mintha a lassabbra vett, kissé visszafogott bevezetés csak a vihar előtti csend lett volna, hogy aztán az öreg Gibson, mint egy szobafogságból a játszótérre szabadult kiskölyök, mindent kipróbálhasson.
Nagyjából ezt éreztem, és bár sokszor esik át a ló túloldalára, mégsem tudtam róla levenni a szemem. Azon túl, hogy nem igazán spóroltak a művérrel, mégis elképesztő háborús jeleneteket rendezett nekünk, amelyeket még Andrew Garfield jelenléte sem volt képes elrontani. Pedig benne volt a pakliban, hiszen szegény sajnos (szerintem legalábbis) nem volt a legjobb választás erre - a pontosság kedvéért, én amúgy sem kedvelem a srácot, volt is bajom a film első felével.
Szóval Gibson papa elszabadult őrülettel tetézte meg az életrajzi film második fordulóját, és ebből még egy korrekt háborús mozi is kerekedhetett volna, ha nem öntötte volna nyakon az egészet egy kiadós pátosszal, giccsel. Utóbbi főleg a film záró képsoraira, valamint a vele járó szimbólumra érvényes, és ez egy elég csúnya vesszőparipája lett A fegyvertelen katonának. Persze megszokhattuk tőle, hogyha rendez valamit, az hiába jó, valami szépséghibája mindig van, olyan "gibsonosan" beleerőltetve. Itt is ugyanez a helyzet, pedig megkockáztatom, hogy a Ryan közlegény megmentése nyitójelenetét megalázó képsorokkal van dolgunk.
A fegyvertelen katona egyszerre kemény, egyszerre pátoszos, egyszerre jó és egyszerre gyenge. Minőséggel elkészített darab, amelyről tényleg lerí, hogy minden egyes másodperce ki van gondolva, de valahol mégsem tudtam teljességgel szeretni. Ja, és Vince Vaughn mekkora jutalomjátékot kapott, öröm volt nézni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.