CREEPSHOW #8: Elrettentés céljából
Kisebb kihagyással, mint lenni szokott, de újra jelentkezik a Creepshow rovat, immár a nyolcadik alkalommal. A recept mit sem változott: három horrorfilm, röviden. Ahogy az a címből leszűrhető, sajnos sikerült kifognom három olyan alkotást, amelyek korántsem ajánlottak.
DON'T KNOCK TWICE [2016]
Ne kopogj be a házba kétszer, mert jön a már halott boszorkány és megbánod! - valami ilyesmi szinopszissal bír a Don't Knock Twice, amelynek képsoraiból így néhány hét elteltével sem emlékszem sokra. De nem elég a szimpla kísértethistória, mindezt megfejelték egy családi drámával, amolyan megromlott anya-lánya viszonnyal. Ilyesmi koktélból épül fel a film, na meg a milliméterre pontosan kiszámítható, "most aztán a frászt hozzuk rád, jóember" pillanatokkal, amelyek egy gyakorlott filmnézőt a megrémülés helyett masszív ásításra késztetnek. Ami furcsa mód megfogott mégis, az a kissé lassú, már-már meditatívra vett hangulat - hiába volt unalmas és semmitmondó film, a kissé ambientre hajazó zenei aláfestések nagyon bejöttek. De ennyi.
THE DISAPPOINTMENTS ROOM [2016]
Házaspár egy felújításra szoruló, ám nem akármilyen házba költözik, távol a város zajától, menekülve a múlt elől (hogy mi az, a végén persze kiderül). A feleség a ház körüli foglalatosságok közben felfedez egy szobát, ahova régen, a dúsgazdag családok torzszülött gyerekeiket zárták, hogy ne szégyenkezzenek miatta. A szoba felfedezése után kezdődnek a megmagyarázhatatlan események. A legnagyobb fájdalom ezzel a filmmel kapcsolatban, hogyha kihagyják a természetfeletti szálat (amely amúgy hihetetlen, hogy mennyire felesleges), a maradékot kicsit kipofozzák, akkor nem is horror, hanem egy nagyon is mély dráma lehetett volna. De nem tették, helyette beleerőltették a paranormális szarjaikat, hogy mindenképp horror legyen, már amennyire ezt horrornak lehet nevezni. Erőltetett és klisés végeredmény, valami egészen más helyett, ami tényleg nagyon benne volt a pakliban.
BODOM [2016]
1960-ban, a finnországi Bodom-tónál négy táborozó fiatalt brutálisan meggyilkoltak - a tettest a mai napig nem kapták el. Több elmélet született, ezek inspirálták a filmet... legalábbis ezt próbálják velünk elhitetni az elején. Ugyan a gyilkosság valóban megtörtént, de a Bodom ahelyett, hogy próbálna valami épkézláb koncepciót összehozni, inkább bemutat egy teljesen közepes slasher-sztorit, amely a játékidő felénél átmegy valami teljes hülyeségbe. Konkrétan itt hinti el az első fordulatát, és ekkor még van vissza 40 perc a játékidőből, vagyis tartogat még keserű meglepetéseket. Kár érte, mert nem lenne hülyeség foglalkozni a témával, ám ehelyett több időt időz el a karakterek közti konfliktusokkal, amelyek fele annyira sem érdekesek, hogy a kutyát is érdekeljék. Ellenben hatalmas pozitívum a helyszín: a finn erdők egyszerűen gyönyörűek. Bár ezzel még nem megyünk sokra.
DON'T KNOCK TWICE [2016]
Ne kopogj be a házba kétszer, mert jön a már halott boszorkány és megbánod! - valami ilyesmi szinopszissal bír a Don't Knock Twice, amelynek képsoraiból így néhány hét elteltével sem emlékszem sokra. De nem elég a szimpla kísértethistória, mindezt megfejelték egy családi drámával, amolyan megromlott anya-lánya viszonnyal. Ilyesmi koktélból épül fel a film, na meg a milliméterre pontosan kiszámítható, "most aztán a frászt hozzuk rád, jóember" pillanatokkal, amelyek egy gyakorlott filmnézőt a megrémülés helyett masszív ásításra késztetnek. Ami furcsa mód megfogott mégis, az a kissé lassú, már-már meditatívra vett hangulat - hiába volt unalmas és semmitmondó film, a kissé ambientre hajazó zenei aláfestések nagyon bejöttek. De ennyi.
THE DISAPPOINTMENTS ROOM [2016]
Házaspár egy felújításra szoruló, ám nem akármilyen házba költözik, távol a város zajától, menekülve a múlt elől (hogy mi az, a végén persze kiderül). A feleség a ház körüli foglalatosságok közben felfedez egy szobát, ahova régen, a dúsgazdag családok torzszülött gyerekeiket zárták, hogy ne szégyenkezzenek miatta. A szoba felfedezése után kezdődnek a megmagyarázhatatlan események. A legnagyobb fájdalom ezzel a filmmel kapcsolatban, hogyha kihagyják a természetfeletti szálat (amely amúgy hihetetlen, hogy mennyire felesleges), a maradékot kicsit kipofozzák, akkor nem is horror, hanem egy nagyon is mély dráma lehetett volna. De nem tették, helyette beleerőltették a paranormális szarjaikat, hogy mindenképp horror legyen, már amennyire ezt horrornak lehet nevezni. Erőltetett és klisés végeredmény, valami egészen más helyett, ami tényleg nagyon benne volt a pakliban.
BODOM [2016]
1960-ban, a finnországi Bodom-tónál négy táborozó fiatalt brutálisan meggyilkoltak - a tettest a mai napig nem kapták el. Több elmélet született, ezek inspirálták a filmet... legalábbis ezt próbálják velünk elhitetni az elején. Ugyan a gyilkosság valóban megtörtént, de a Bodom ahelyett, hogy próbálna valami épkézláb koncepciót összehozni, inkább bemutat egy teljesen közepes slasher-sztorit, amely a játékidő felénél átmegy valami teljes hülyeségbe. Konkrétan itt hinti el az első fordulatát, és ekkor még van vissza 40 perc a játékidőből, vagyis tartogat még keserű meglepetéseket. Kár érte, mert nem lenne hülyeség foglalkozni a témával, ám ehelyett több időt időz el a karakterek közti konfliktusokkal, amelyek fele annyira sem érdekesek, hogy a kutyát is érdekeljék. Ellenben hatalmas pozitívum a helyszín: a finn erdők egyszerűen gyönyörűek. Bár ezzel még nem megyünk sokra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.