B-Portré: Wil Wheaton - Nem csak egy geek!

[Ebben a rovatban olyan, nem A-listás filmesek kerülnek terítékre, akik nem pusztán a rivaldafény mellett két lépésre állnak, de valami oknál fogva kitűnnek az átlag másodvonalbeli tömegből.]

Bár itthon nem egy kimondottan ismert figura, hazájában mégis nagy kultusz övezi Wil Wheaton-t, aki nem csak arról híres, hogy volt egy-két ismertebb szerepe néhány közkedvelt filmben, sorozatban.


1972-ben született, és már egészen fiatalon hírnévre tett szert. Kilenc évesen kapta meg első szerepét az A Long Way Home című tévéfilmben, innentől kezdve pedig sorra jöttek a felkérések. A majdani Star Trek szerepének köszönhetően sokan a sci-fi műfajjal azonosítják Wil-t, de első, hasonló volumenű filmben való felbukkanásáig nem kellett addig várni: egy mellékszerepben már Az utolsó csillagharcos című retro darabban is feltűnt. Tizenévesen megannyi tennivalója volt, saját fanklubbal büszkélkedhetett, ez volt a WilPower. Az igazi áttörést viszont az Állj mellém (vagy Állj ki mellettem) című, Stephen King novella megfilmesítése hozta el számára, ahol a főszereplő Gordie-t formálta meg 1986-ban.

Rá egy évre jött az a bizonyos Star Trek: Az új nemzedék sorozat, ahol hét egész évig játszotta Wesley Crusher-t. Wil több, kisebb-nagyobb filmben feltűnt, komolyabb, vagy csupán epizódszerepekre, nem mellesleg megannyi sorozatepizódba volt beugrása (Helyszínelők, Gyilkos számok), és szintén több alkalommal hívják szinkronizálni. Manapság leginkább az Agymenők sorozatban tűnik fel néha, saját magát alakítva, elég gyakran reflektálva másodvonalbeli karrierjére. Munkája mindig akad, de sosem kerül igazán reflektorfénybe. És valljuk be: ő már nem is lesz A-listás színész.


De Wil köszöni szépen, jól van. Mert neki a színészkedés is csak egy a több tennivaló közül. Az interneten folyamatos megjelenése van: vezeti a blogját, tolja a képeket Instagramra, csiripeli a véleményét Twitteren, vagy megállás nélkül reblogol Tumblr-ön, de még YouTube csatornája is van. Népszerűsíti a táblajátékokat, amelyhez webes műsorában különféle vendégeket hív meg, hogy együtt játsszanak vele. De Wil több könyvet is írt, ezek közül a legismertebb a 2004-ben kiadott Just a Geek. Ha ez pedig nem lenne elég, szinte folyamatosan meghívást élvez különféle geek-találkozókra, képregényes, könyves összejövetelekre, conokra, illetve saját előadásaival járja az országot.

Itt kifejti gondolatait, hogy számára mennyire fontos a geek-kultúra. Úgy gondolja, hogy egyáltalán nem baj az, ha valaki egy képzeletbeli világba kalauzolja el magát egy könyv, vagy akár egy játék segítségével. Szerinte ugyanis ez a bezárkózás később nyitottsággá válhat a való életben. Ezt főleg saját magán tapasztalta meg, hiszen az életszemlélete emiatt ért el gyökeres változásokat az idők folyamán.

Fiatalon sokszor ő is a fantáziavilágba menekült, az ott tapasztalt dolgok pedig erőteljesen megváltoztatták az életszemléletét. Ezáltal pedig, ha minél több ember fog a kezébe egy sci-fi könyvet, néz hasonló filmet, vagy kezd bele egy játékba, talán a világ is egy jobb hely lehet. Ő pedig minden erejével azon van, hogy a "kockakultúra", ha csak kis lépésekben is, de valami ilyesmit érjen el. Ezen felül Wil folyamatosan propagálja a művészeteket, a matematikát és a természettudományt igyekszik népszerűsíteni, de többször felszólal a nők megkülönböztetése ellen.

Főleg ezen "igéi" miatt tart ott most Wil népszerűsége, ahol. Nagy valószínűséggel nem fogjuk őt Oscar-gálán látni, sem lesifotón elcsípni, ahogy a nagyokkal bulizik. Neki bőven elég az, amit most csinál. Egy negyvenes nerd, aki a maga szolid világsikerét éli, miközben nem is vágyik többre. Ő úgy gondolja, neki küldetése van, és amíg meghallgatják őt, addig igen is terjeszteni fogja, hogy egészséges körülmények között kockulni márpedig a világ egyik legjobb dolga.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Top 10: Found Footage filmek

Top 100 Joint: #30-21.

David Gale élete / The Life of David Gale [2003]