SOROZAT: Scrubs - Minden idők szitkomja, avagy "'I'm no Superman"

Szeretjük a szitkomokat? Naná! Persze csak óvatosan, hiszen a jó szituációs komédia legalább annyira ritka, mint egy jó horror: sok a szar, a legtöbb pedig hiába indul jól, idővel ellaposodik, vagy éppen elszáll. A nevetőgép, amitől sokan a falra másznak, főleg, ha ott és akkor nem is volt egyetlen poén sem. Lényeg a lényeg, ha van szitkom, amely nálam még a Jóbarátokat is képes messze túlszárnyalni, akkor az a nemrégiben teljes mértékig újrázott Scrubs.


A történet főhőse J.D. (Zach Braff), aki az első epizóddal kezd el dolgozni a Sacred Heart kórházban, mint orvos gyakornok. Vele tart régi jó barátja, a sebész gyakornok Turk (Donald Faison), bár a fókusz mindvégig J.D-n van: az ő belső monológjai vezetnek minket végig a sorozaton, nem beszélve arról, hogy emberünk igencsak álmodozó természet, így elég gyakran gondol tovább a képzeletében egy-egy szituációt vagy felvetést. Ezek a gondolatok pedig a sorozat legőrültebb pillanatai közé tartoznak.

J.D. a nárcisztikus, megközelíthetetlen, mogorva, mindig és mindenkit leoltó Dr. Cox (John C. McGinley) szárnyai alá kerül, miközben még szerelmes is lesz gyakornok társába, Elliot-ba (Sarah Chalke). Miközben próbál jó orvos lenni, reménytelenül ugyan, de nagyon azon van, hogy Cox végre megnyíljon előtte, és ha ez nem lenne elég, még a kórház mindenese (Neil Flynn) már az első nap kispécizi őt magának, és próbálja pokollá tenni a gyakornok orvos életét.

De miért is annyira jó a Scrubs?

Lehetne sorolni, hogy mert szerethető karakterek, vicces szituációk, a nevetőgép hiánya, bla, bla és bla. Ez persze mind igaz, de ezek olyan pozitív tényezők, amelyek eltörpülnek az igazi zsenialitása mellett: amellett, hogy szórakoztat, jó párszor tapos az ember lelkébe. Igen, a Scrubs drámája a legtöbb esetben nagyon profin van megírva, eljátszva, megrendezve. Nem egyszer felejteti el a nézővel, hogy ez voltaképp egy vígjáték sorozat. És nem, nem csak a kórház adta helyzetekből fakad ez a fajta drámázás (persze a legtöbb mégiscsak ahhoz köthető), hanem a karakterek magánéletéből is. Ez az az elképesztő bravúr, amely kiemeli a Scrubs-t a szürke szitkomok tömkelegéből, repíti fel magasra és főleg emiatt vált a sorozat nagyon hamar kultikussá.


Így lesz egyszerre (nyálasan hangzik, de) szívhez szóló, és megmosolyogtató, nem egyszer morzsolsz el néhány könnycseppet, miközben lehet, hogy a következő részben már a térded csapkodod a nevetéstől - minden túlzás nélkül. Arról nem is beszélve, hogy a nyolcadik évaddal milyen elképesztően zseniális lezárást kapott a sorozat. Nincs annyi szuperlatívusz ezen a világon, amellyel eleget tudnám dicsérni azt a bizonyos utolsónak szánt részt. Ezt aztán sajnos követte egy nem kívánt kilencedik évad, ahol kedvenc karaktereinket háttérbe tolva, az új dokikat főszereplővé avanzsálva próbáltak valamit kezdeni a sztori folytatásával, de be is bukott. Így tehát, Kedves Olvasó, ha még nem vetetted rá magad erre a nagyszerű sorozatra, akkor ha akarsz egy jó tanácsot: kezdd el nézni, de bármennyire is a szívedhez nőtt ez a széria, a nyolcadik évaddal zárd le magadban a dolgot.

Mert kár kihagyni: életem egyik legerősebb sorozat-darája volt annak idején a Scrubs, és most, az újrázáskor is nagyon erősen beszippantott ez a légkör. Megkockáztatom, hogy soha a büdös életben nem lesz még egy olyan szitkom élményem, mint amit a Sacred Heart kórháza biztosított. És az is tuti, hogy bár most láttam a komplett sorozatot másodjára, de biztosan nem utoljára.

Végezetül jöjjön néhány személyes kedvenc pillanatom.

Első évad, második rész, J.D. egyik legjobb ábrándozása.


J.D. és Turk újra találkoznak.


Cox kiakad. Ez a rész leránt a mélybe.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]