Szövetségesek / Allied [2016]
Van az a helyzet, amikor megnézed egy amúgy várólistás film előzetesét, és szomorúan nyugtázod, hogy a bemutató látszólag minden érdekességet ellőtt abban a két-három percben. A Szövetségesek esetében hasonlóképp éreztem magam, amikor a moziban ülve nem tudtam kikerülni a trailert, és úgy éreztem magam, mint aki összesűrítve megnézte az egész filmet. De mindegy, csak megnézzük, és meglepődtem, hogy még így is mennyi fordulatot és izgalmat tartogatott a komplett két óra.
Két ügynök, Max és Marianne (Brad Pitt és Marion Cotillard) a második világháború idején találkozik, Casablancában, hogy magukat férjnek és feleségnek kiadva hajtsanak végre egy életveszélyes küldetést. A munkakapcsolatból szerelem lesz, a szerelemből házasság, mígnem Max egy napon azt a megrázó hírt kapja, hogy felesége, és már gyermekének anyja nagy valószínűséggel német kém. Ha a gyanú bebizonyosodik, a férfinak kell végeznie nejével, ő azonban privát nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.
A Szövetségesek voltaképp két részre osztható: a kialakuló románc, majd az idilli házasságképet megtörni látszó rossz hír, az ezzel járó problémák. És hiába érezni egyfajta törést a játékidő dereka tájékán, mégsem zökkent ki, nem zavaró, inkább elegánsan viszi tovább a cselekményt. Mindez talán csak a moziban ülve szúr szemet kicsit, de visszagondolva már a teljes összkép az, amire emlékezünk. Ezen felül a film tartogat jó pár pattanásig feszült pillanatot, kezdve a casablancai küldetéssel - amely talán az abszolút csúcspont - de maga a finálé is bőven izgalmas, amolyan "körömrágós" kategória. A hasonló hatást kiváltó pillanatok nem vesznek el a játékidő további részében sem, elvégre a férj dilemmája, a megrendült bizalom, valamint az ezzel járó magánszimatolása úgyszintén fenntartják a figyelmet, fokozzák a feszültséget, miközben a nézők feje felett is folyamatosan sorakoztatják a kérdőjeleket.
Külön pluszpont jár a film látványvilágáért, játszódjon a cselekmény épp bárhol: a sivatag, Casablanca, vagy Anglia: a korhű díszletek, épületek és kosztümök egyvelege maximálisan elhiteti velünk, hogy ezt akár ott is forgathatták volna, annyira egyben van az egész. Ha ehhez pedig hozzávesszük a finoman szólva is profi operatőri munkát, a fényképezést, a beállításokat, valóban nem lehet okunk panaszra.
És hát a színészek: mind Brad Pitt, mind Marion Cotillard brillírozik. Előbbinek hálásabb, ám egyben komplikáltabb szerep is jutott, de hát a jó öreg Brad-nek ez nem okozhat különösebb problémát. Amit itt leművel, azzal újfent megpecsételte azt, hogy korunk egyik legnagyobb színésze. És pont. Marion Cotillard úgyszintén remekel, kettejük közt a kémia pedig abszolút rendben volt. Kicsit meg is mosolyogtam, hogy ez az új Mr. és Mrs. Smith, csak jóval igényesebb tálalásban.
Ahogy szoktam mondani, több ilyen film készülhetne. Bár a Szövetségesek esetében a sztori nagyon nem egy túlkomplikált remekmű, sokkal inkább a Robert Zemeckis általi tálalás, a Steven Knight-féle forgatókönyv, valamint a két főszereplő hibátlan játéka az, amely messze kiemeli az átlagból. Moziélménynek nem mondanám, de a látvány (sőt, a hangkeverés) miatt nem érzed kidobott pénznek a jegy árát.
Két ügynök, Max és Marianne (Brad Pitt és Marion Cotillard) a második világháború idején találkozik, Casablancában, hogy magukat férjnek és feleségnek kiadva hajtsanak végre egy életveszélyes küldetést. A munkakapcsolatból szerelem lesz, a szerelemből házasság, mígnem Max egy napon azt a megrázó hírt kapja, hogy felesége, és már gyermekének anyja nagy valószínűséggel német kém. Ha a gyanú bebizonyosodik, a férfinak kell végeznie nejével, ő azonban privát nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.
A Szövetségesek voltaképp két részre osztható: a kialakuló románc, majd az idilli házasságképet megtörni látszó rossz hír, az ezzel járó problémák. És hiába érezni egyfajta törést a játékidő dereka tájékán, mégsem zökkent ki, nem zavaró, inkább elegánsan viszi tovább a cselekményt. Mindez talán csak a moziban ülve szúr szemet kicsit, de visszagondolva már a teljes összkép az, amire emlékezünk. Ezen felül a film tartogat jó pár pattanásig feszült pillanatot, kezdve a casablancai küldetéssel - amely talán az abszolút csúcspont - de maga a finálé is bőven izgalmas, amolyan "körömrágós" kategória. A hasonló hatást kiváltó pillanatok nem vesznek el a játékidő további részében sem, elvégre a férj dilemmája, a megrendült bizalom, valamint az ezzel járó magánszimatolása úgyszintén fenntartják a figyelmet, fokozzák a feszültséget, miközben a nézők feje felett is folyamatosan sorakoztatják a kérdőjeleket.
Külön pluszpont jár a film látványvilágáért, játszódjon a cselekmény épp bárhol: a sivatag, Casablanca, vagy Anglia: a korhű díszletek, épületek és kosztümök egyvelege maximálisan elhiteti velünk, hogy ezt akár ott is forgathatták volna, annyira egyben van az egész. Ha ehhez pedig hozzávesszük a finoman szólva is profi operatőri munkát, a fényképezést, a beállításokat, valóban nem lehet okunk panaszra.
És hát a színészek: mind Brad Pitt, mind Marion Cotillard brillírozik. Előbbinek hálásabb, ám egyben komplikáltabb szerep is jutott, de hát a jó öreg Brad-nek ez nem okozhat különösebb problémát. Amit itt leművel, azzal újfent megpecsételte azt, hogy korunk egyik legnagyobb színésze. És pont. Marion Cotillard úgyszintén remekel, kettejük közt a kémia pedig abszolút rendben volt. Kicsit meg is mosolyogtam, hogy ez az új Mr. és Mrs. Smith, csak jóval igényesebb tálalásban.
Ahogy szoktam mondani, több ilyen film készülhetne. Bár a Szövetségesek esetében a sztori nagyon nem egy túlkomplikált remekmű, sokkal inkább a Robert Zemeckis általi tálalás, a Steven Knight-féle forgatókönyv, valamint a két főszereplő hibátlan játéka az, amely messze kiemeli az átlagból. Moziélménynek nem mondanám, de a látvány (sőt, a hangkeverés) miatt nem érzed kidobott pénznek a jegy árát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.