Démonok között / The Conjuring [2013]

James Wan mondhatni az egyik kedvenc modern horror rendezőm: Fűrész, Halálos hallgatás, Insidious, és természetesen a The Conjuring. 2013-ban ugyanis egy olyan lapot húzott, amelyért nem lehetünk elég hálásak: úgy halmozta egymásra a kliséket, hogy ez szinte egyáltalán nem zavaró, mert közben ott van minden más, ami kárpótol minket, és megkapjuk az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmjét.


Igen, a Conjuring tele van innen-onnan összeszedett ötletekkel. Nem kell nagy eresztésű történetre gondolnunk: család új házba költözik és gondok lesznek, természetfeletti jellegűek. Démonűzőket hívnak segítségül, mert látszólag nincs más megoldás. És nagyjából ennyi, ahogy szoktam mondani, a kitaposott ösvényen járunk, azonban ez az ösvény tartogat jó pár borzongató meglepetést.

Elsősorban ami nagyon erősen dominál James Wan filmjében, az a hangulat. Már a legelső pillanattól képes arra, hogy a székhez szegezzen és bevonzzon a rideg atmoszférájával. Ehhez sokban hozzájárult a kiváló operatőri munka, amely John R. Leonetti keze munkája. Nagyon érezni, hogy Wan-nal igazán egy húron pendültek, és mindketten azon voltak, hogy ebből valami szó szerint hátborzongató végeredmény szülessen. Kapunk jump scare elemet is, ebből talán a horrorfilmek egyik legjobbját tartalmazza a The Conjuring: egy szimpla tapsolástól még sosem paráztunk be ennyire.


A film a jól bevált "igaz történet alapján" szöveggel indít, és itt azért ne menjünk el szó nélkül, hiszen a valóságban tényleg élt a szelleműző Warren-házaspár, akiket valóban felkért az új helyre költözött Perron-család még a hetvenes években, hogy nézzenek már körbe náluk, mert valami nem stimmel. Nem mellesleg Ed és Lorainne Warren több filmben is felbukkant, legelső filmes szereplésük az 1991-es Átkozottak otthona című tévéfilm volt.

Nem, a The Conjuring nem újította meg a horrorműfajt, mégis új színt hozott bele, amilyet kevés olyan direktor képes előidézni, mint James Wan. Úgy képes kiszolgálni a műfaj rajongóit, hogy pusztán ügyesebben, okosabban és hozzáértőbben rendezi meg mindazt, amivel sok már rendező legfeljebb csak a közepes színvonalig jut el.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Közelebb / Closer [2004]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]