Eden Lake - Gyilkos kilátások [2008]
Jenny és Steve otthagyva a nagyváros forgatagát leugranak egy hétvégére az Éden-tóhoz, ahol a férfi gyerekként megannyi időt eltöltött. Nyugalmukat egy csapat helyi gyerek zavarja meg, akik eleinte csak kóstolgatják a párost, mígnem egy véletlen baleset miatt már a vérüket akarják.
Az Eden Lake volt az a film, amit évekig tologattam. Túl sok olyan véleményt hallottam, olvastam róla, amelyek egyöntetűen ígérték, hogy nem kicsit veri ki a biztosítékot a nézőjében. Végül csak rászántam magam, elvégre milyen horror-fan lennék, ha pont egy ilyen filmet hagynék ki, meg különben is, láttam már olyan darabokat, amiknek sikerült taccsra vágni a lelkemet pár napra, szóval eggyel több vagy kevesebb, mit számít?
Nos igen, az Eden Lake kegyetlen darab. Ez a fajta kegyetlensége a realitásában rejlik, hiszen miközben nézed, tudatosul benned, hogy ez veled is megtörténhet, akár holnap is. Nincs természetfeletti, sem eltúlzott, elnagyolt cselekmény, pusztán néhány elfajzott kölyök, akik nincsenek tisztában vele, mire is készülnek, miket tesznek meg. Itt van ez a szerelmes pár, akiknek annyi volt a bűnük, hogy rossz helyre jöttek, semmi több. Ők csak sodródtak az árral és balszerencséjükre pont belecsöppentek az Éden-tó adta borzalmakba.
Mert borzalom az akad bőven. Ülsz ökölbe szorított kézzel és megbotránkozva figyeled az eseményeket. Ez a film a lelkedbe tapos, elképesztő módon játszik az idegeiddel, amelyek ha nincsenek kötélből fonva, nagyon hamar dönthetsz úgy, hogy köszönöd, de ebből nem kérsz többet. Nem pusztán pár olyan jelenet van, amelyek elérik ezt a célt, hanem úgy cakk-pakk az utolsó egy óra egy non-stop tortúra. Ha ez nem lenne elég, a vágásoknak, csonkolásoknak is súlyuk van. James Watkins olyan naturalista módon tárta elénk, hogy szinte mi is érezzük a sérüléseket. A fizikai és a lelki terror egyaránt a nyakadba zúdul, hogy még véletlenül se lásd ezen szarkupac alól a reményt.
Noha nem hibátlan film az Eden Lake, azért néhány klasszikus hiba itt is előfordul, ez pedig főleg a szereplők logikátlan döntéseiből fakad. Hiába, ez is csak egy horror, valahogy mozgatni kellett előre a cselekményt, hogy ne érjen egy óra alatt véget a film. Szerencsére szinte minden ilyen ballépésre jut egy-egy olyan pillanat, amelyről nem gondoltad volna, hogy megmerik lépni, és mégis megteszik, ezzel pedig csak tovább fokozzák azt a poklot, amelyben járunk.
Elképesztően tömény és kegyetlen kálvária az Eden Lake, őszintén szólva a tavaly látott Poughkeepsie Tapes óta nem kaptam ilyen volumenű élményt - és igazából nem is vágyom hasonlókra a közeljövőben. Úgy ömleszti rád a rémületet a realitás talaján megmaradva, hogy sikerül elfeledtetnie veled, hogy csak egy filmet nézel. És ebben van az igazi ereje: hogy ez tényleg bárkivel megtörténhet.
Az Eden Lake volt az a film, amit évekig tologattam. Túl sok olyan véleményt hallottam, olvastam róla, amelyek egyöntetűen ígérték, hogy nem kicsit veri ki a biztosítékot a nézőjében. Végül csak rászántam magam, elvégre milyen horror-fan lennék, ha pont egy ilyen filmet hagynék ki, meg különben is, láttam már olyan darabokat, amiknek sikerült taccsra vágni a lelkemet pár napra, szóval eggyel több vagy kevesebb, mit számít?
Nos igen, az Eden Lake kegyetlen darab. Ez a fajta kegyetlensége a realitásában rejlik, hiszen miközben nézed, tudatosul benned, hogy ez veled is megtörténhet, akár holnap is. Nincs természetfeletti, sem eltúlzott, elnagyolt cselekmény, pusztán néhány elfajzott kölyök, akik nincsenek tisztában vele, mire is készülnek, miket tesznek meg. Itt van ez a szerelmes pár, akiknek annyi volt a bűnük, hogy rossz helyre jöttek, semmi több. Ők csak sodródtak az árral és balszerencséjükre pont belecsöppentek az Éden-tó adta borzalmakba.
Mert borzalom az akad bőven. Ülsz ökölbe szorított kézzel és megbotránkozva figyeled az eseményeket. Ez a film a lelkedbe tapos, elképesztő módon játszik az idegeiddel, amelyek ha nincsenek kötélből fonva, nagyon hamar dönthetsz úgy, hogy köszönöd, de ebből nem kérsz többet. Nem pusztán pár olyan jelenet van, amelyek elérik ezt a célt, hanem úgy cakk-pakk az utolsó egy óra egy non-stop tortúra. Ha ez nem lenne elég, a vágásoknak, csonkolásoknak is súlyuk van. James Watkins olyan naturalista módon tárta elénk, hogy szinte mi is érezzük a sérüléseket. A fizikai és a lelki terror egyaránt a nyakadba zúdul, hogy még véletlenül se lásd ezen szarkupac alól a reményt.
Noha nem hibátlan film az Eden Lake, azért néhány klasszikus hiba itt is előfordul, ez pedig főleg a szereplők logikátlan döntéseiből fakad. Hiába, ez is csak egy horror, valahogy mozgatni kellett előre a cselekményt, hogy ne érjen egy óra alatt véget a film. Szerencsére szinte minden ilyen ballépésre jut egy-egy olyan pillanat, amelyről nem gondoltad volna, hogy megmerik lépni, és mégis megteszik, ezzel pedig csak tovább fokozzák azt a poklot, amelyben járunk.
Elképesztően tömény és kegyetlen kálvária az Eden Lake, őszintén szólva a tavaly látott Poughkeepsie Tapes óta nem kaptam ilyen volumenű élményt - és igazából nem is vágyom hasonlókra a közeljövőben. Úgy ömleszti rád a rémületet a realitás talaján megmaradva, hogy sikerül elfeledtetnie veled, hogy csak egy filmet nézel. És ebben van az igazi ereje: hogy ez tényleg bárkivel megtörténhet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.