Shaun, a bárány - A film / Shaun the Sheep Movie [2015]

Shaun és társai unalmas napokat élnek meg a tanyán. Mindig ugyanaz történik, szinte percre pontosan, nap, mint nap. Az állatok úgy döntenek, ideje kicsit lazulni, azonban nem várt események következtében gazdájuk a városban köt ki, méghozzá emlékezetkieséssel. Shaun és a többiek útnak indulnak, hogy visszakapják gazdájukat, ez azonban a nagyváros forgatagában, néhány bárány számára nem is olyan egyszerű feladat.

Az eddig tévésorozatként futó Shaun, a bárány most mozivászonra költözött, ennek pedig nagyon itt volt az ideje. Felnőtt fejjel mondom, hogy ez a másfél órás darab, amit sikerült kihozni belőle, egyszerűen lenyűgözőre sikerült. Mindenféle túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a Shaun, a bárány egy minden korosztályt kielégítő szórakozás, az egészen kicsi gyerekektől az idősekig mindenkit garantáltan megmosolyogtat.

Ennek oka, hogy szinte minden pillanata aranyat ér. A humorgépezet képtelen leállni, minden sarkon ott vár egy apró geg, egy utalás, egy újabb poén, amely többsége minimum a korrekt szintet biztosan elérik. Ezt az ütemet mindvégig fenntartja a film és főként ez adja meg az egész ritmusát. Nem egy nagy volumenű történettel dolgozik, de nincs is rá szükség, amíg ennyire sodró lendületű, abszolút könnyed felüdülés az, ami hajtja előre a filmet.

Minden egyes képkockáján átsüt, milyen odafigyeléssel, mekkora elánnal készült a produkció, röviden: hihetetlenül precíz darab. Jómagam igen nagy rajongója vagyok a stop-motion animációnak, a Shaun pedig ezen a téren sem okozott csalódást. Az Aardman Animations emberei tudják a dolgukat, amennyi munkát pedig belefeccöltek, az maximálisan visszaköszön.

Kreatív, ügyes, mosolyra fakaszt vagy éppen megnevettet. Csak sajnálni tudom, hogy ennyit tologattam, mert ha még tavaly nézem meg, minden szó nélkül bekerül az évzáró bejegyzés legjobb filmjei közé. Ha a stop-motion technikájával nem is újított, de annyira üde és szórakoztató, amelyre csak nagyon kevés film képes. Ajnározhatnám még hosszú, hosszú bekezdéseken át, de felesleges: ezt a filmet mindenkinek látni kell!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Top 10: Found Footage filmek

Top 100 Joint: #30-21.