Az U.N.C.L.E. embere / The Man from U.N.C.L.E. [2015]

Guy Ritchie már nem a régi. A Blöff idén 15 éves, és akkor, azzal ellőtte második, igazán ütős patronját, amelynek azóta a nyomába sem tudott érni. Szállított ugyan egy bizonyos minőséget a legtöbb esetben, de Guy Ritchie már nem az a Guy Ritchie. És valljuk be, már annyira nem is bízunk abban, hogy visszahozza nekünk a régi, szép időket. Én naív The Man from U.N.C.L.E. esetében még reménykedtem. Nos, a rendező még mindig nem a régi, de tény, hogy új filmje azért elég szórakoztató lett.

Ha nagyon vissza akarunk menni az időben, akkor a film főhősei először 1964-ben, a Kémcsapda című produkcióban tűntek fel, amelyet több mozi, valamint egy tévésorozat is követett. 1986-os újabb felbukkanása után most, közel húsz évvel később ismét előrántották őket a kalapból, hogy leporolva a régi kémkomédiákat, tiszta lappal rebootolják a sztorit. Mert a kémfilmek éve 2015: Kingsman, Mission Impossible, Spy, Bridge of Spies, Spectre, és a The Man from U.N.C.L.E. Zsánerparódiáktól kezdve van itt minden, nagyon fellendült a műfaj, amelynek én személy szerint örülök, főleg, amíg ilyen színes a repertoár.

A történet röviden annyi, hogy egy CIA és egy KGB ügynöknek (Henry Cavill és Armie Hammer) felsőbb utasításra egyesíteniük kell erőiket, hogy megtalálják az eltűnt atomtudóst. A cél, hogy ne robbanjon ki újabb világháború, és, hogy ne legyen egyszerű a páros dolga, egy női ügynököt is kapnak maguk mellé. Természetesen a két hím nagyon nehezen jön ki egymással, szerencsére azonban nem a női tényező áll közéjük),

Az U.N.C.L.E. egy ízig-vérig kémkomédia, amelyben mindkét zsáner elemei egyformán vegyülnek el, nagyjából ugyanolyan arányban: a csipkelődő páros megadja a buddy-filmek hangulatát, miközben közrejátszik a kémfilmekben oly' gyakran felhasznált "eltűnt tudós" adalék, valamint a szinte elmaradhatatlan hidegháborús hangulat. Stílusos mozi, korhű ábrázolással tarkítva, miközben azért Ritchie jobb pillanatai is visszaköszönnek hébe-hóba. Például, amikor utólag fedik fel, hogy egy korábban mutatott jelenetsor valójában ott és akkor, annyival nem ért véget. Ezzel eljátszadoznak egy párszor, feldobva az összképet.

Henry Cavill és Armie Hammer között működik a kémia rendesen: két teljesen más világból jöttek, két egészen más nézetet vallanak, de a cél ugyanaz, méghozzá a világ megmentése. A női vonalat az Ex Machinában is szerepelt Alicia Vikander erősíti, nem is akárhogy. Egy röpke mellékszerepben pedig Hugh Grant is feltűnik, de pont annyi időre, és szerencsére pont olyan szerepben, hogy ne kapjunk agyfaszt tőle.

Laza és cool, noha nem annyira, mint egy Kingsman, és sajnos a film hátrányára kell írni, hogy néhány nagyobb jelenet között bizony egyszer-kétszer leül. Viszont ha már így felépült ez a kis páros (újra), akkor simán megnéznék ebből egy folytatást.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Stephen King: Az / It [1990]