The ABCs of Death 2 [2014]

26 rendező, a világ minden tájáról. Mind kaptak egy betűt az ABC-ből, amelyhez választottak egy szót, és ez lett a leendő történetük címe. Forgattak egy-egy kisfilmet a halálról, amelyet végül egy antológiába gyúrtak, mi pedig haladunk végig szépen, sorban, míg át nem rágjuk magunkat az ABC betűin. És minden rendező teljesen alkotói szabadságot kapott.

Bevallom, hogy a The ABCs of Death első részét nem szerettem különösebben. Ugyanerre a sémára épült, de körülbelül három olyan szösszenet volt, amik tetszettek, a többi viszont mehetett a levesbe. Viszont készülhet akármennyi The ABCs of Death, bármennyi V/H/S, és egyik lehet rosszabb, mint a másik, én mégis megfogom nézni. Mert ezeknek az antológiáknak megvan a maga varázsa, illetve ott van mindvégig a remény: na, talán a következő kisfilm ennél jobb lesz.

A helyzet pedig az, hogy a The ABCs of Death 2 sokkal jobban működik, mint az elődje.

Egy sokkal összeszedettebb gyűjteménnyel van dolgunk ezúttal, az arányok változtak: több kisfilmet élveztem, mint amit röpke ideje ellenére a kukába kívántam. Sajnos még így is akadt olyan sztori, amit nem tudtam hova tenni, sőt, tovább megyek: egyenesen szar volt, de nagyon szépen fenntartotta az érdeklődést mindvégig, egyre több és több meglepetést okozva.

Mert bizony van itt minden: szerencsétlenül járt bérgyilkos; önjelölt igazságosztó kisközösség; zombik által uralt világ, akik a bíróság előtt ítélnek el egy zombigyilkost; egy nagyon groteszk nagypapa & unokája duó; örökségre hajtó család; férj, aki telefonon kénytelen végighallgatni, hogy betörnek az otthonába a feleségéhez; oroszrulett és a többi... A repertoár széles, nem csak ötletek, de megvalósítás terén is. A The ABCs of the Death 2 hol félelmetes, hol gyomorforgató. Egyszer pattanásig feszült, máskor meglepően humoros. Igen, a legelborultabb agymenések természetesen az ázsiaiak között fordulnak elő, de láthatunk egy nagyon beteg stop motion anyagot, valamint egy igen durván mindfuck, kézzel rajzolt kisfilmet is.

Már maga az intró parádésra sikerült, és máris fejest ugrunk a horrorba, ahonnan két órán keresztül nincs kiszállás. Sőt, az egyik sztori (történetesen a Soska nővérek által dirigált, beszédes című Torture Porn) a stáblista után kap egy kisebb csavart. Főleg a hardcore horror rajongóknak, de nekik nagyon ajánlott antológia a The ABCs of the Death 2.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]