A szem tükrében / I Origins [2014]

Ian Gray (Michael Pitt) molekuláris biológusként dolgozik, a szemek megszállottja, ezen keresztül kutatja az emberi lét keletkezését, és reméli, hogy egyszer egy olyan felfedezésre bukkan, amellyel beinthet a vallásnak. Egy buliban megismerkedik Sofiával, akivel később összejönnek, majd a lány egy baleset következtében meghal. A férfi évekkel később elveszi egykori asszisztensét, Karen-t, akivel közös gyermeket vállalnak. Az orvosok autizmus jeleit vélik felfedezni a kisbabán, nem sokkal később Ian pedig olyan felfedezésre bukkan, amelyre nem számított. Ehhez azonban Indiába kell utaznia.

Szokás mondani, hogy a szem a lélek tükre. De vajon ha a lélek a halál után tovább vándorol, akkor úgymond "viszi magával" a szemet is? Nagyon nagy vonalakban az I Origins ezt a témát öleli fel, és mindezt teszi valami elképesztően beszippantós módon, persze csak ha győzöd kivárni.

Mike Cahill néhány évvel ezelőtt rakta le az asztalra a Felettünk a Föld című moziját, amelyet én személy szerint nem tartottam olyan jónak, de láttam benne a potenciált, hogy sok embernek miért jött be, és elismertem, hogy nagyon erős hangulata van. Mostani filmje sem egy maximális fokozaton pörgő darab, de egészen más hangnemmel bír. Hagy időt a megalapozásra, még ha eleinte nem is tudod hova tenni a komótos tempót, a végére azért értelmet nyernek apró momentumok, amellyel egy szép, kerek egésszé formálódik az összkép.

És pont ebben rejlik a film ereje: rálehet fogni, hogy unalmas, döcögős, de a játékidő végeztével annyira letisztul minden, hogy egy nagyon is katartikus élményben részesít. Olyanra, amilyenre az első fél, de megkockáztatom, hogy az első egy óra után még nem is számítottál. Lényegében az utolsó, körülbelül 40 percben kezd tisztázódni, mire is megy ki a játék, pontosan mit akar a film közölni, amikor pedig kezdenek úgy igazából érdekessé válni a látottak, akkor lehet a leginkább ráfüggni a filmre. Az első fele ugyanis egy flashback, amolyan visszaemlékezés, a lényeg pedig utána jön, amivel aztán minden világossá válik.

Mike Cahill kijavította azt a csorbát, amit előző filmjénél nálam elkövetett, és nagyon remélem, hogy minimum ilyen minőséget fog produkálni a későbbiekben. Egy szép, megindító, ugyanakkor cseppet sem giccses, de annál lenyűgözőbb, teljesen minimalista drámáról beszélünk az I Origins esetében, amelyet nyugodt szívvel tudok ajánlani azoknak, akiknek már csömörük van a futószalagon gyártott tucatszaroktól és valami egészen másra vágynak.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]