St. Vincent [2014]
Maggie (Melissa McCarthy) kisfiával új környékre költözik, pont a mogorva, öreg veterán, Vincent (Bill Murray) szomszédságába. Már a megismerkedés is rosszul indul, azonban amikor Maggie a munkahelyén folyamatos túlórákra kényszerül, megkéri az öreget, hogy délutánonként viselje gondját a kis srácnak. Vincent, és a kisfiú, Oliver pedig egyre jobban összebarátkoznak.
.jpg)
Oké, álljunk meg: igen, az ott az előző bekezdésben Melissa McCarthy neve, de nem, itt nem olyan alpári karaktert hoz, mint amit a komédiák többségében megszokhattunk tőle. Ezt most így gyorsan, kezdésnek muszáj volt lekörmölnöm, mert én bizony ha meglátom valahol a nevét, többnyire futok, amerre látok.
A cinikus öregember és a helybéli kisfiú összebarátkozásának története nem éppen egy új keletű dolog, láthattuk már számtalanszor, és többnyire ugyanaz jött ki végeredménynek - sajnos a St. Vincent esetében sincs ez másképp. Annyi különbséggel, hogy ezúttal a lehető legtalálóbb kasztingot sikerült összehozni, hiszen Bill Murray tulajdonképpen megint csak Bill Murray, aki whiskytől és cigarettától bűzölögve, napszemüvegben hajt végig az utcán a nyitott tetős kocsijával, miközben szórja az igét arról, mindenki mekkora egy paraszt. Igen, ez az a bizonyos Bill Murray.
A St. Vincent a tipikus dramedy sablonokból épül fel, bár kétségtelen, hogy az elsőfilmes Theodore Melfi inkább a drámára helyezte a hangsúlyt, mintsem a humorra. Bár utóbbi is jelen van, de csak finoman, helyet adva a szomorkásabb pillanatoknak, amelyekből van elég. Megtudhatjuk, mi okozza Vincent sajátos, mondhatni, bunkó természetét, valamint Maggie múltja is terítékre kerül, miért is vált el férjétől. Oliver beilleszkedése az új suliba is hozza a szokásos kliséket: ő az új fiú, a friss hús, naná, hogy konfliktusba kerül a kemény maggal, és nem fogjátok kitalálni, ki húzza ki őt a csávából...
.jpg)
De félreértés ne essék: a St. Vincent nem egy rossz film, egyszerűen csak egy a sok közül. Nagy újításokat nem tartogat, komolyabb meglepetésekkel sem szolgál. Hellyel-közzel megvannak a szebb pillanatai, de ahelyett, hogy ügyesen közlekedne ezen a jól bejáratott, százszor végigsétált úton, inkább csak pakolja egymásra a sablonokat, és ez sajnos meg is látszik rajt.
Melissa McCarthy előtt pedig emelem a kalapom: még ilyen szerepeket neki! Végre egy karakter tőle, aki miatt nem akartam kifutni a világból, és akit nem kívántam el a sunyiba. Itt kérem színészkedés van, és az sem amatőr szinten. Persze nem egy Oscar-díjas alakításra kell számítani, de szép volt, azt meg kell vallani. Bill Murray szokás szerint jó, azt hozza, amit Bill Murray hozni szokott. Az Olivert alakító Jaeden Lieberher nyolc éves kora ellenére nem volt rossz választás: igaz, nem kapsz világmegváltó produkciót, egész egyszerűen csak el van a maga kis szerepével, és még azonosulni is tudsz vele.
Valahol a nézhető és a jó között ingázik a St. Vincent. Nem olyan kiforrott ahhoz, hogy dicsérni tudjam, de nem is annyira rossz, hogy elrettentselek tőle. Egy kedves film, néhány jobb pillanattal, de ilyenből tizenkettő egy tucat.
.jpg)
Oké, álljunk meg: igen, az ott az előző bekezdésben Melissa McCarthy neve, de nem, itt nem olyan alpári karaktert hoz, mint amit a komédiák többségében megszokhattunk tőle. Ezt most így gyorsan, kezdésnek muszáj volt lekörmölnöm, mert én bizony ha meglátom valahol a nevét, többnyire futok, amerre látok.
A cinikus öregember és a helybéli kisfiú összebarátkozásának története nem éppen egy új keletű dolog, láthattuk már számtalanszor, és többnyire ugyanaz jött ki végeredménynek - sajnos a St. Vincent esetében sincs ez másképp. Annyi különbséggel, hogy ezúttal a lehető legtalálóbb kasztingot sikerült összehozni, hiszen Bill Murray tulajdonképpen megint csak Bill Murray, aki whiskytől és cigarettától bűzölögve, napszemüvegben hajt végig az utcán a nyitott tetős kocsijával, miközben szórja az igét arról, mindenki mekkora egy paraszt. Igen, ez az a bizonyos Bill Murray.
A St. Vincent a tipikus dramedy sablonokból épül fel, bár kétségtelen, hogy az elsőfilmes Theodore Melfi inkább a drámára helyezte a hangsúlyt, mintsem a humorra. Bár utóbbi is jelen van, de csak finoman, helyet adva a szomorkásabb pillanatoknak, amelyekből van elég. Megtudhatjuk, mi okozza Vincent sajátos, mondhatni, bunkó természetét, valamint Maggie múltja is terítékre kerül, miért is vált el férjétől. Oliver beilleszkedése az új suliba is hozza a szokásos kliséket: ő az új fiú, a friss hús, naná, hogy konfliktusba kerül a kemény maggal, és nem fogjátok kitalálni, ki húzza ki őt a csávából...
De félreértés ne essék: a St. Vincent nem egy rossz film, egyszerűen csak egy a sok közül. Nagy újításokat nem tartogat, komolyabb meglepetésekkel sem szolgál. Hellyel-közzel megvannak a szebb pillanatai, de ahelyett, hogy ügyesen közlekedne ezen a jól bejáratott, százszor végigsétált úton, inkább csak pakolja egymásra a sablonokat, és ez sajnos meg is látszik rajt.
Melissa McCarthy előtt pedig emelem a kalapom: még ilyen szerepeket neki! Végre egy karakter tőle, aki miatt nem akartam kifutni a világból, és akit nem kívántam el a sunyiba. Itt kérem színészkedés van, és az sem amatőr szinten. Persze nem egy Oscar-díjas alakításra kell számítani, de szép volt, azt meg kell vallani. Bill Murray szokás szerint jó, azt hozza, amit Bill Murray hozni szokott. Az Olivert alakító Jaeden Lieberher nyolc éves kora ellenére nem volt rossz választás: igaz, nem kapsz világmegváltó produkciót, egész egyszerűen csak el van a maga kis szerepével, és még azonosulni is tudsz vele.
Valahol a nézhető és a jó között ingázik a St. Vincent. Nem olyan kiforrott ahhoz, hogy dicsérni tudjam, de nem is annyira rossz, hogy elrettentselek tőle. Egy kedves film, néhány jobb pillanattal, de ilyenből tizenkettő egy tucat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.