Sound of My Voice [2011]

Peter és Lorna beléptek egy szektába, de nem azért, hogy megtalálják a fényt, hanem, hogy titokban dokumentumfilmet forgassanak róluk. A csoport vezetője, Maggie érdekes történetet mesél el, állítása szerint 2054-ből jött, célja ezzel a gyülekezettel pedig, hogy néhány kiválasztottat felkészítsen arra, mi vár az emberiségre a közeljövőben.

Személy szerint imádom a minimalista, alacsony költségvetésű filmeket. Mondhatni, ezek tartják bennem a lelket, amikor már kezd túlságosan nagy csömöröm lenni a hollywoodi moslék világot elárasztó bűzétől. És ha ezek a gyöngyszemek tartalmaznak némi misztikus, vagy esetleg valamicske sci-fi beütést, akkor azonnal ráharapok. Ilyen volt a Sound of My Voice is, amelynek megvannak ugyan a maga hibái, de összességében érdekes próbálkozás.

Ha a legnagyobb negatívummal kéne kezdenem, akkor mindenképp a forgatókönyvet emelném ki, amely látszólag nehezen tud kitenni egy egész estés filmet. De mégis csináltak belőle egy 85 perces mozit, így bizony nem sikerült mellőzni pár unalmasabb percet. Ülhettek volna még rajt kicsit, mert elképesztően sok lehetőség volt még ebben a sztoriban. Ezek egy részét ki is használták, de nem lett minden igényt kielégítő. Nem mellőzték a sablonokat sem, hiszen ahogy az várható, a beépült páros egyik fele hinni kezd Maggie-nek, míg a másik váltig állítja, hogy a nő egy szimpla csaló, és ez a kapcsolatuk megromlásához is vezet.

Közben a film mégis fenntartja az érdeklődést. Hiába nem száguld egy gyorsvonat tempójával, inkább a kimért és komótos jelzőkkel lehetne illetni, de megvan benne az a fajta misztikum és titokzatosság, amely hajtja előre a kíváncsiságunkat, és emiatt úgymond muszáj végignéznünk. Hogy a film befejezése kinek mennyire lehet kielégítő, az más kérdés. Volt egy-két elvarratlan szál, mindenesetre az amúgy szintén kiszámítható fordulatot mégis ügyesen oldották meg... Összességében nekem nem volt vele különösebb bajom.

A színészek közül Brit Marling-ot emelném ki elsősorban, aki uralja minden egyes jelenetét a szekta fejének személyében. Visszafogott játékának köszönhetően a film legemlékezetesebb momentumait neki köszönhetjük. Christopher Denham és Nicole Vicius szintén nem voltak rosszak, de rájuk korántsem aggattak ilyen érdekes karaktert, inkább csak egy tipikus párost kellett megszemélyesíteniük.

Bár a Sound of My Voice nem fog sok újat mutatni, nem is az az egyszerűen befogadható film, de aki vevő az ilyen élményre, és szeret elvonatkoztatni a tömeggyártás mozis termékeitől, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani.