Dagon - Az elveszett sziget [2001]

Békés, idilli hajókázás a spanyol partok mentén - ebben a tudatban vágtak neki a hirtelen sok pénzre szert tett hőseink. Aha, csak szerették volna! Egy hirtelen jött vihar ugyanis mindent megváltoztat. Hajó törtést szenvednek, majd a partra érkezve egy spanyol faluban találják magukat, ahol már látszólag nem klappol minden, éjszaka viszont szabályosan elszabadul a pokol.




Őszinte leszek: nem olvastam még Lovecraft-tól semmit. Pedig szeretem a jó horror regényeket, ezáltal pedig pont tőle illene már valamit leküldenem, de eddig valahogy kimaradt. A Dagon ugyebár az azonos című 1917-es, valamint a The Shadow over Innsmouth című, 1936-os Lovecraft-novellákon alapul, és bár azt nem tudom megmondani, hogy mennyire lett jól, vagy esetleg rosszul adaptálva filmre, de ha ez az a bizonyos Lovecraft-atmoszféra, amit oly sokan rebesgetnek, akkor ide nekem az összes könyvét!

Bár nem titkolom egy percig sem, a Dagon nem egy világrengető film. A spanyol viaszt nem találta fel, vannak hibái, akad néhány logikátlanság, egy-két vágási baki, és néhol elég erősen meglátszik, hogy a költségvetés sem szárnyalt az egekig. De mindeközben sikerült végig lekötnie, szinte non-stop pörögnek az események, nem fárad el, nem kapsz unalmas pillanatokat sem.


Még ha nincs is zsúfolásig pakolva torokszorítóan izgalmas jelenetekkel, de szerencsére a tisztességesen kitöltött játékidő gondoskodik arról, hogy ez a másfél óra pikk-pakk leperegjen. És a már említett atmoszféra egyszerűen magába ránt. Ehhez javában hozzájárul a menekülős sztori is, valamint a jeleneteket aláfestő hátborzongató zene, és ezek keveréke megalkotja ezt a nyomasztó hangulatot, ami nem keveset dob a Dagon összképén.

Ettől függetlenül még javában kiütköznek a Dagon már felsorolt baklövései, nem mellesleg a színészek egyenesen borzasztóak. A finálé pedig javában tartogat meglepetést - ez kinek tetszeni fog, kinek nem. Számomra legalábbis meglepő volt valamennyire, noha akik már olvastak Lovecraft-ot, minden bizonnyal nem csodálkoznak rá arra, hogy ilyen irányba halad el a sztori.

Nem bántam meg, hogy hosszas tologatás után végül csak megnéztem, hiszen elejétől a végéig lekötött, sőt, még Lovecraft-ot is kedvem támadt olvasni. Ettől eltekintve ezt tényleg csak és kizárólag a horror-fanatikusoknak tudnám tiszta szívből ajánlani.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]