Kristálytollú madár / L'uccello dalle piume di cristallo [1970]

Az amerikai író, Sam Dalmas éppen Olaszországban tartózkodik, és már csak napok választják el attól, hogy visszatérhessen az Államokba, amikor is egy gyilkossági kísérlet szemtanúja lesz: egy galériában egy nőt próbálnak megölni. Sam hazaútja ugrik, s miközben minden erejével segíti a rendőrség munkáját, még egy privát nyomozásba is belekezd, ám a gyilkos tovább szedi áldozatait, és cseppet sem tetszik neki, hogy Sam elkezdett szimatolni.

Dario Argento mindenképp figyelemreméltó figura. Nemcsak thriller, de horror rendezőként is pakolt le az asztalra jó néhány érdekes darabot, kihozva például a giallo-műfajból, amit csak lehet, miközben sok esetben konokul ragaszkodott sajátos motívumaihoz, amelyek mondhatni védjegyévé váltak. Manapság már egyre ritkábban huppan bele a rendezői székbe, de sajnos akkor sem kell már tőle valami nagy eresztésre számítani.

Kezdeti munkái sokkal, de sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek. Ha valaki, akkor Argento pontosan tudta, hogyan kell megfűszerezni egy látszólag faék egyszerűségű történetet, hogy a végeredményt messze ne egy legyintéssel nyugtázzuk. Elsősorban azok a finom apróságok, amelyek idővel még vissza-visszaköszönnek munkássága során. A rejtélyes gyilkos, akinek vagy csak a kontúrjait, vagy csak a kezeit látjuk, többnyire pedig bőrkesztyűt visel - és ez általában pont Argento keze. Az áldozatok többnyire nők.


A zene, amelyért ezúttal Ennio Morricone felel, szintén elképesztő hangulatot festenek alá az adott jeleneteknek, még akkor is, ha nem feltétlenül a félelmetes atmoszférát teremtik meg vele. És természetesen az eseményekbe véletlen folytán belecsöppent főhős, akit egészen a történet végéig nem hagy nyugodni, mi az az apróság, az az oda nem illő momentum, amelyet a tett helyszínén látott, és nagyon nem stimmelt.

És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy festmény mennyire fontos tényező lehet egy gyilkosság kapcsán. Mindezek rendre sorakoznak fel a Kristálytollú madárban, de például később a Mélyvörösben sokkal kiélezettebben és precízebben használta fel mind, és ott még maguk a gyilkosságok is sokkal brutálisabb méreteket öltenek.

Mondhatni, kellett egy kis idő, amire Argento kiforr, de még így sem lehet haragudni a Kristálytollú madárra. Kellően izgalmas, miközben hajt minket a kíváncsiság: ki a gyilkos és mik az indítékai? Argento nem rest csavarni egyet a történeten, amikor már látszólag minden képkocka a helyére kerül, akkor jön a nagy megvilágosodás, és kapjuk meg a finálét, a végső leszámolást.


Azonban hiába nem mutatkoznak az első rendezés nyomai a Kristálytollú madáron, néhány alapvető gikszer mellett nem tudok elmenni, ez pedig pár teljesen irreális dolog. Példának okáért egy férfi - jelen esetben főszereplőnk - akármennyire is kanos, mégsem kezd hempergésbe barátnőjével, ha pár méterre tőlük ott ücsörög egy vendég a lakásban. A jelenetet felfoghatjuk vicces kis túlzásként, de nálam kicsit kicsapta a biztosítékot.

Hangulatos thriller, a hetvenes évek elejéről. Argento szépen felfelé ívelő karrierjének első lépcsőfoka, amely egy nagyon megnyerő indítás volt ezen az úton. És, hogy mi is az a Kristálytollú madár, mi köze van a gyilkosságokhoz, egy külön pikantériát kölcsönöz az összképhez.

7/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]