Az ismeretlen Drakula / Dracula Untold [2014]

Vlad, az erdélyi herceg kénytelen szembeszállni a törökökkel, hogy azok ne tudjanak 1000 fiút elvinni magukkal, és csatába küldeni Magyarország ellen. De ahhoz, hogy legyen némi esélye, meglátogatja a barlangban élő szörnyet, akinek aztán vérét megkóstolva mindenféle képességekre tesz szert. Megszületik Dracula, vele együtt pedig az elmúlt idők egyik leggagyibb filmje.




Mert ugye mostanság nem szimpla filmeket, nem egyszerű folytatásokat, előzményeket, hanem kapásból univerzumokat kell építeni. Hiába, a Marvel feladta a leckét, a Universal pedig úgy döntött, elkészíti a maga kis szörny-univerzumát, amelynek legelső állomása a Dracula Untold. Gondolom a fenti kis bevezető kapcsán az már megvan, hogy voltaképp egy eredettörténetről beszélünk. Láthatjuk, hogyan és miért lesz Vladból vámpír, ez milyen áldozatokkal jár, milyen lelki gyötrődésen megy keresztül főhősünk... ja, nem, várjunk csak.

A film mindezekbe csak alig-alig megy bele, hiszen azt elfelejtettem eddig említeni, hogy a Dracula Untold mennyire egy felszínes alkotás. Lényegében néhány csatajelenetre húztak fel valami alibi-sztorit, és aláírom, hogy az első küzdelem még csak-csak jól néz ki, hiába van tele hülyeségekkel, de az írók még csak nem is vették a fáradtságot, hogy egy épkézláb forgatókönyvet dobjanak össze mellé. A párbeszédek, a szereplők szájából elhangzott mondatok sok esetben már a röhejes-kategóriába sorolhatók, nem is beszélve arról, hogy mennyire nincs hajtóereje a filmnek. Hiányzik a motorja, vagy ha úgy tetszik, a lelke, ami legalább egy kicsit fenntartaná az érdeklődést.


Tovább haladva, a film látványa, a CGI sok esetben nagyon kilóg, azon a bizonyos zöld háttéren lehetett volna még mit ügyködni. Hiába van meg a gótikus hangulat, ez mind nagyon kevés, ha egyszerűen nem hiszed el, hogy a szereplők tényleg ott vannak. Luke Evans pedig... nos, egyelőre nem írtam fel magamnak ezt az embert, hogy érdemes rá odafigyelni, bár lemerem fogadni, hogy nem is volt túlzottan kedve szerepelni ebben a filmben: kicsit Nic Cage-effektusnak tűnt, de szóljatok, ha csak én láttam így.

Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem a Dracula Untold-ot, akkor az a következő lenne: összecsapott. Mind a forgatókönyvi, mind a vizuális részén lehetett volna mit csiszolgatni, mert ott volt a lehetőség a filmben. Sőt, tényleg jó lenne, ha a Múmia, Frankenstein és a többiek majd egy filmben csapatnák, de ha marad ez a színvonal, akkor köszönöm, én inkább újra nézem Coppola Drakuláját és Sommers Múmiáját.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The Poughkeepsie Tapes [2007]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Top 10: Found Footage filmek

Top 100 Joint: #30-21.