Sunday NEWS

A múlt héten elmaradt, de most újra itt vannak a hét legfontosabb filmes hírei.




Immár hivatalos: tegnap megerősítették, hogy Paul Greengrass az új Bourne-film fedélzetén van. Ez ugye azt is jelenti, hogy Matt Damon is visszatér.

Christian Bale úgy döntött, mégsem kíván szerepelni a Jobs-filmben. Jelenleg Fassbenderrel tárgyalnak.

A Tarantino-féle The Hateful Eight kasztingja: Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Demian Bichir, Walton Goggins, Bruce Dern, Tim Roth, Michael Madsen, Samuel L. Jackson, Channing Tatum.

2017: Toy Story 4. Áhh, hagyjuk. Szeretem én az első három filmet, de megint túl sok a dollárjel a stúdió fejeseinek pupillájában.

Jay Chou, Daniel Radcliffe és Lizzy Caplan is feltűnnek a Szemfényvesztők 2-ben.

Ha jól tejel a Dumb and Dumber második része, a rendező szerint jöhet a harmadik is.

Al Pacino és Brian De Palma újra együtt dolgozik, méghozzá a Retribution című thrillerben. Pacino egy Alzheimer-kóros bérgyilkos szerepében lesz látható.

Épül a Bosszúállók ötletén alapuló szörnyuniverzum is: nemrég mutatták be az Ismeretlen Drakulát és tűzték ki a Múmia reboot premierjét 2016-ra, most kiderült, hogy 2017-re egy másik rém fog feltűnni a mozivásznon. Kilétét egyelőre homály fedi.

Star Wars: The Force Awakens lett a hivatalos cím!


COMIC-BLOKK

Will Simmons írja a forgatókönyvet a Day Men című képregény adaptációhoz.

Jessica Chastain és a Vikings című sorozatból ismert Katheryn Winnick is szívesen eljátszaná a Captain Marvel főszerepét.

Hayley Atwell is feltűnik az Ant-Man filmben, méghozzá Carter ügynököt fogja alakítani.

Idris Elba elkotyogta, hogy az Avengers: Age of Ultron-ban lesz egy közös jelenete Lokival.

Nagyon pletyka: a DC/Warner rosszfiúkat összetoborzó zupahíró filmje, a Suicide Squad egyik szerepére Jared Leto az esélyes. És ha megmondom a karaktert... Joker!



TRAILER

Furious 7. Már megint a család meg a lehetetlen akciók. De mégis valami piszkosul szórakoztató lesz.
 

Jönnek a Minionok! A különálló filmjük valójában egy előzmény lesz, amelyben egy vezetőt keresnek maguknak.
 

Az öt sereg csatája. Epikus lesz a Hobbit lezárás?
 

Chappie. A District 9 rendezőjének új filmje. Érdekes, sokan elfelejtik az Elysiumot. Mesterséges intelligenciával foglalkozik a film, hőseink felnevelnek egy robotot, aminek érzései vannak. Hugh Jackman, Sigourney Weaver, Sharlto Copley.
 

Iron Sky: The Coming Race. Amíg az első részben a nácik a Holdon várakoztak arra, hogy visszatérjenek és átvegyék az uralmat a Földön, addig itt a felszín alatt, félig gyíkokká fejlődve, dinoszauruszok hátán szövögetik ördögi tervüket.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]