Az üldözött / A Most Wanted Man [2014]

A csecsen Issa Karpov megérkezik Hamburgba, ám nem lehet nyugta: tekintettel dzsihadista
kapcsolataira a terrorelhárításnak nagyon hamar szemet szúr a jelenléte. Pedig Issa szándékai békések: mindössze apja örökségét kívánja átvenni. Günther Bachmann a csecsen férfin keresztül próbálja elkapni azt a bizonyos "nagyobb halat", miközben főnökei mindenáron leakarják tartóztatni Issát.

A Most Wanted Man egy igazi, old school kémfilm: lassú, de kimért. Vontatott, de nem unalmas. Nincs mellébeszélés, nincsenek felesleges adalékok, és a legcsekélyebb mértékig sem vágható hozzá, hogy szájbarágós lenne. Elmeséli, amit elakar, nem többet, nem kevesebbet, és mivel mindezt két kemény órában teszi, ezáltal cseppet sem nevezhető komótos tempójával egy könnyed szórakozásnak. Elengedhetetlen, hogy érdekeljen ez a téma, valamint, hogy szeresd a poros kémfilmek, főleg párbeszédekre épülő stílusát.

John le Carré neve hallatán biztosan sokan elrettennek, ha azt mondom, ő írta a Suszter, Szabó, Baka, Kém című regényt... és ezt is. De nem kell megijedni, ha az nem tetszett, Anton Corbijn egy ezerszer érthetőbb, követhetőbb filmet készített az A Most Wanted Man című könyvéből - bár nem olvastam egyiket sem, de tippre Az üldözött is sokkal befogadhatóbbnak tűnik így látatlanban, javítsatok ki, ha tévedek.


És ha már egy ennyire karakterközpontú filmmel van dolgunk, a színészeket sem bízták a véletlenre: kezdve szegény Philip Seymour Hoffmannal, akitől én személy szerint ezzel a filmmel búcsúzom, nem holmi Éhezők viadalával. Tekintettel tragikus halálára, illetve annak körülményeire, hátborzongató a film végi jelenete. Az Issa szerepében látható Grigoriy Dobrygin úgyszintén zseniális, amit művel, sőt, karaktere által emlékezetesebb alakítást nyújt, mint Hoffman. Ismerősebb arcokat tekintve van nekünk még egy Rachel McAdams, Robin Wright, illetve egy mindig remek Willem Dafoe.

Kevés a jó kémfilm, ahol ennyire a dialógusok és nem egy, khm... felrobbanó híd hajtja előre a cselekményt. Ha hiánycikknek érzed ezt a stílust, és elég kipihent vagy egy ilyen kaliberű két órához, akkor hajrá!

7/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The Poughkeepsie Tapes [2007]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Top 10: Found Footage filmek

Top 100 Joint: #30-21.