A hasonmás / The Double [2013]

Mert minden témájú filmből KETTŐ kell! Tavaly két moziban foglalták el a Fehér Házat, az egyik Jobs-film után hamarosan jön a másik, de úgy tűnik, hogy a hasonmás-filmből sem elég egy. Az Enemy és a The Double: mindkettő tavaly érkezett, mindössze egyetlen nap eltéréssel, de mindkettő a Toronto Filmfesztiválon debütált, és egyik sem egy sétagalopp.

Szóval a The Double. Adva van Simon, az egyszeri, magányos ember. Munkatársai átnéznek rajta, álmai nője pedig csak egy távcső-kukkantásra van tőle. Azonban egyik nap a munkahelyén megjelenik az új munkatárs, James, aki hajszálpontos mása Simon-nak. De mintha senki nem venné a lapot. James egyedül a természetében különbözik hősünktől: míg Simon magának való, zárkózott és szerencsétlen típus, addig James a szöges ellentéte: magabiztos, határozott és falja a nőket.

Ha azt mondom, hogy a rendező Richard Ayoade, akkor nem biztos, hogy egyből beugrik, kire gondolok. Főleg sorozat epizódokat, rövidfilmeket rendezett, de ne feledkezzünk meg az első egész estés mozijáról, ami a Submarine volt. Színészként többek közt a Kertvárosi kommandóban tűnt fel Stillerék mellett. Most viszont úgy döntött, feldolgozza Fyodor Dostoevsky irományát.

Na de milyen a film? Érdekes. Tény, hogy az ember piszkosul el tud merülni a látványvilágban, amelyben a kék és a sárga szűrők játszanak fontos szerepet, mindez olyan noir hangulattal, hogy öröm volt nézni. Azonban úgy cakk-pakk az egész nem egy tucatfilm, hiszen nagyon is egyedi hangvétellel bír: igen, vannak valószerűtlen párbeszédek, valószerűtlen szituációk, néhol egy-két túlzás, röviden tehát nem az a film, amire az ember popcornnal és kólával felfegyverkezve ül be a moziba úgy, hogy majd jól hátradől és élvezi.

Sok esetben dominálnak a művészfilmes elemek, de még pont olyan mértékkel beleszőve a cselekménybe, hogy ne nagyon kelljen agyalni, és ami a legfontosabb: szimbólumokat keresve összerakni, hogy mi a francot is láttunk. Voltak pillanatok, amikor Terry Gilliam Brazil című klasszikusa ugrott be, főleg a munkahelyi szituációk, maga a cég, ahol Simon dolgozik, valamint néhány szereplő elviselhetetlen természete is erre utalt. Nem kétlem, hogy Ayoade szereti azt a filmet.

Jesse Eisenberg pedig ezúttal is remekül hozta a kissé szerencsétlen figurát, míg Jesse Eisenberg a karizmatikus hasonmást szintén kiválóan előadta. Mia Wasikowska volt az aktuális nő, a konfliktus egyik tárgya. Mit is mondhatnék... a csaj előtt nagy jövő áll.

Szóval az van, hogy Ayoade munkáira érdemes lesz odafigyelni. A Submarine egy sokkal földhözragadtabb dolgot mesél el, de jó volt az is, míg a The Double-ban pont a misztikum tetszett a legjobban. Nagyon egyedi film, de tényleg csak óvatosan, nem egy szokványos szerda esti program egy fáradt nap végén.

7/10