9-es terv az űrből / Plan 9 from Outer Space [1959]

Piszkos nagy sablonnal indítanám a bejegyzést, miszerint Edward D. Wood Jr., röviden Ed Wood a világ valahavolt talán legrosszabb rendezője. Jól bevált szokása volt, hogy soha nem vett fel egy jelenetet kétszer, minden jó volt úgy, ahogy elsőre összejött. Sikerült, ahogy sikerült. Minél kevesebb költségvetésből minél nagyobb profitot kívánt termelni, így nem ismerte azt a szót, hogy profizmus. Mondanom sem kell, hogy filmjeiben számtalan baki fedezhető fel ezek által (is). A 9-es terv az űrből talán a legismertebb filmje, amely talán a legjobb iskolapéldája annak, hogy valami annyira rossz, hogy már jó.

Kezdjük azzal, hogy bár Lugosi Béla 1956-ban elhunyt, mégis szerepel ebben a három évvel későbbi moziban. Ez hogy lehet? Ed Wood-nak volt néhány korábban felvett jelenete Lugosiról valamelyik régebbi, közös munkájuk által. Például, hogy Lugosi bemegy az erdőbe, és kijön onnan. Na már most, ezen jelenetek kerültek be a 9-es tervbe, azonban az erdőben játszódó részeknél a Lugosit helyettesítő színész végig eltakarja az arcát. Színészt mondtam? Hülyeségeket beszélek: a rendező a saját barátnőjének csontkovácsát kérte meg, hogy ugyan már, ugorj be egy röpke szerepre. Ez már kreativitás, Mr. Wood! Ahogyan az is, hogy a drága rendező urat egy cseppet sem zavarta, hogy egyazon jelenetben vágásonként változnak a napszakok. Hol éjszaka, hol nappal, aztán megint éjszaka, miközben percek telnek csupán el.

A történet szerint dróton lógatott repülőcsészealj maketteken érkező, akkori szemmel is röhejes ruhát viselő idegenek érkeznek a bolygónkra, mégpedig azzal a bizonyos kilences tervvel: az emberiség hamarosan fel fog találni egy bombát, amely... na, ennél többet nem mondok, a végén erre is fény derül, jókat lehet rajt nevetni, főleg, hogy mindezt a lehető legkomolyabb ábrázattal adják elő.

És most egy kis hazai különlegesség, ugyanis a szinkron megér egy külön misét. Igen, a film megjelent itthon dvd-n, de azt a forgalmazónál is tudták, hogy nem ezzel a kiadvánnyal fognak sok pénzt kaszálni, így szinkronizálás gyanánt a lehető legolcsóbb megoldást választották: ők maguk, a kiadónál dolgozó emberek mondták fel a magyar hangot. És ha hiszitek, ha nem: működik. Amatőr munka, aláírom, de egy ilyen kaliberű filmet bűn lett volna profi színészekkel leszinkronizálni. Így még nagyobbat üt.

Őszinte leszek, képtelen vagyok osztályozni a filmet. Filmművészetileg egy nulla, azonban a szórakoztatás olyan szinten magas fokú, hogy el sem hiszitek. Haverokkal, néhány sör mellett ajánlott. Olyan komikus élményt tud nyújtani, amit talán egyetlen vígjáték sem, pedig ezúttal nem is vígjátékról beszélünk. A 9-es tervet csak úgy emlegetik, mint Ed Wood Aranypolgárát, amit én is csak aláírni tudok. Nagyon nem mindennapi élmény, lehet keresni a bakikat, bár tény, hogy szinte kiszúrják a szemünket. Ha ez nem lenne elég, a tízből nyolc dialógus olyan gagyin van megírva, hogy leborulsz a székről. Földönkívüliek és zombik, filléres kivitelezés, amatőr színészi teljesítmények: igazából minden adott, hogy ne tudjam ajánlani a filmet, de mégis pont ezek miatt mondom, hogy kihagyhatatlan.

Akinek meghoztam a kedvét, annak hajrá, íme a teljes film, azzal a bizonyos magyar szinkronnal:
   


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Stephen King: Az / It [1990]

Final Cut - Hölgyeim és uraim [2012]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Top 10: Egyhelyszínes filmek